Nyolcmagos mobil chipet tervez az nVidia

Nyolcmagos mobil chipet tervez az nVidia

2011. július 6. 18:57, Szerda
Bár a nyolcmagos példányok még az asztali vonalon sem terjedtek el, az nVidia jövőre tervezi bemutatni saját mobil megoldását, míg a Qualcomm egyelőre négymagos utóddal készül, 2013-ra.

Egyszerre két hír futott be a közép- és hosszú távú tervekről, legalábbis ami a fent említett két cég elképzeléseit illeti. 2013, illetve 2014-ig szólnak a kiszivárgott útitervek, amelyekből szemezgetve kiderül, hogy nagyjából milyen fejlesztésekkel készülnek az elkövetkező időszakban. A gyártástechnológia ugyanaz, ám az órajelek és egyéb részletek már eltérőek lesznek.

Az nVidia minden egyes évben új generációt szeretne bemutatni saját Tegra chipjeiből, és míg idén sorrendben a harmadik család kezdheti meg karrierjét, jövőre már be is fut a negyedik sorozat, vagyis a Tegra 4, amely egyelőre a Wayne kódnévre hallgat.


Superman (Kal-El), Batman (Wayne), Rozsomák (Logan) és Vasember (Stark)

Itt egyelőre annyit tudunk, hogy egyszerre két változaton dolgoznak, az egyik akár 8 Cortex-A15 magot tartalmazna 64 stream processzorral, míg a másik legfeljebb 4 magot ötvözne 24 stream processzor erejével. Mindkét példány 28 nanométeren készülne, kifejezetten a már ARM chipeket is támogató Windows 8 érkezésére készülve, egyelőre ismeretlen órajellel és fogyasztással (e két jellemzőt a cég az első prototípusok elkészülte után finomhangolja majd). Az általános cél a Tegra 2-höz képest tízszeres teljesítménynövekedés elérése, DirectX 11, illetve OpenCL és GPGPU támogatásával.

A Qualcomm a maga részéről eközben négymagos példányokat tervez, ezek azonban csak két év múlva futnának be. Útitervükben ugyanis három változat szerepel az idei év végén, 1,5-1,7 GHz-en, két Krait maggal, 1 MB másodszintű gyorsítótárral, Adreno 225 grafikus vezérlővel, valamint kétcsatornás 500 MHz-es LPDDR2 memóriával, elsősorban csúcskategóriás okostelefonokba - a három chipből 2 HSPA, valamint 1 LTE példány lesz. 2012 őszén két újabb jövevénnyel (1 HSPA+ és 1 LTE) bővül a Snapdragon család, ezek 1 és 1,2 GHz-es órajelen futnának, szintén két Krait maggal, egycsatornás 533 MHz-es LPDDR2 memóriával, Adreno 305 vezérlővel.

A négymagos változat 2013-ban érkezik majd, 2 és 2,5 GHz közötti órajellel, 2 MB L2 cache-sel, kétcsatornás 667/800 MHz-es LPDDR3 memóriával, Adreno 320 grafikus vezérlővel, LTE, HSPA+, illetve CDMA támogatása mellett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások