Rossz tanár - a nyár egyik sikerkomédiája

Rossz tanár - a nyár egyik sikerkomédiája

2011. augusztus 18. 14:00, Csütörtök
Érdekes módon a Rossz tanár leginkább azoknak szól, akiknek fiatal koruk miatt nem ajánlják. A tinik egy része ugyanis még viccesnek találja ezt a humort.

Hogy tetszett a Rossz tanár?
Tetszett, jó film
Közepes lett
Gyengén sikerült
Az idei nyár a korhatáros komédiáké volt. Persze nem sok vicces, vagy annak szánt film bevétele sem versenyezhetett a nagyszabású, 200 milliós látványförgetegekével, de a viszonylag olcsó vígjátékok remek megtérülési rátát produkáltak. Igaz, az Amerikában 17 éven aluliaknak nem ajánlott komédiák közül a legsikeresebb, a Másnaposok 2 majdnem 100 millió dollárba került, de az olyan sikerfilmek, mint a Koszorúslányok (167 millió dollár bevétel Amerikában) vagy a Förtelmes főnökök (már 110 millió dollár), csak 30-35 millióba. Sőt, kritikánk tárgyának, a Rossz tanárnak leforgatására mindössze 20 millió dollárt kellett költeni (ehhez jött még nagyjából 40 milliós marketingkiadás), és mind Amerikában, mind Amerikán kívül körülbelül 100 millió dollár bevételt jegyezhettek fel a Sony stúdió vezetői.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Rossz tanár (nem túl) nagy meglepetésünkre egy rossz tanárról szól. Elizabeth (Cameron Diaz) tessék-lássék lehúzott egy évet tanárként egy iskolában, hogy imponáljon gazdag barátjának, azonban hiába búcsúztatják el munkahelyén, visszatér, ugyanis pasija dobja őt, ő pedig kénytelen eltartani magát - no, meg mellnagyobbítására is gyűjteni szeretne. Azt mondanunk sem kell, hogy Elizabeth számára a tanítás nem az elmék közvetlen pallérozásából áll, hanem inkább henyélésből és filmnézésből.

A fentiekből is kitűnik, hogy nem várhatunk el sok történetmesélést a Rossz tanártól, hiszen az alapszituáció mindössze pár véletlenszerű poén elsütésére és helyzetkomikumokra jó - fura is, hogy a mindenre magasról tevő tanerőről szóló filmet éppen azoknak nem ajánlják, akik még iskolapadban ülnek. Az írók éppen ezért úgy próbálták feldobni a történetet, hogy behoztak a képbe egy jóképű helyettesítő tanárt (Justin Timberlake), akire hősnőnk ráhajthat, mert úgy gondolja, hogy sok pénze van - ezzel máris megágyaztak egy romantikus komédiának.

Azonban a Rossz tanárból még így sem lesz romantikus komédia, ellenben mé kiszámíthatóbb lesz. Bár hol ez, hol az ráhajt hol erre, hol arra, a középpontban továbbra is Elizabeth és sekélyes egója marad, és persze a mellműtétre szánt pénz felhajtása. Ilyenkor törvényszerű, hogy a néző elkezd szurkolni neki, azonban sem a karakter motivációja, sem a jelleme nem ösztönöz minket erre. Egész egyszerűen azért nem, mert Cameron Diaz figurájában nincs semmi szimpatikus, nem nagyon vált ki pozitív érzelmet az emberből.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Ha már szimpátiát nem sikerült csiholnia Jake Kasdan rendezőnek (Narancsvidék, A lankadatlan - A Dewey Cox-sztori), akkor elindulhatott volna olyan irányba, hogy főhősnője szánalmas szenvedéseit mutatja be, hátha azon röhöghet a néző, de valamiért ezt sem tette. Inkább továbbra is egymásra halmozta a jeleneteket a történetre való törekvés minden látszatát kerülve, majd ezeket nyakon öntötte a lehető legelcsépeltebb és leggyengébb "poénokkal". Sajnos az írói fantázia csak addig terjedt, hogy a rossz tanár rossz dolgokat csinál, olyanokat, amiket nem szokás (skandallum!) és olyan szavakat használ, hogy baszki (dedurva!) és dugni (fúúúú!). (Az valószínűleg nem csak a készítők kritikája, hogy itthon a film vetítése közben éppen a "baszki" szó említése generálta a legnagyobb nevetést.)

A teljesen hiteltelen romantikus szál mellett még meg kell említenünk a nem éppen ötletgazdagságra utaló 84 perces játékidőt, valamint hogy egy gyenge pillanatukban a készítők rájönnek, hogy csak úgy tudják magasba emelni a főhőst, ha az ellenérdekelt feleket rántják le mellé, hátha így elgondolkozik a néző azon, hogy most ki a negatív szereplő, valamint hogy a marcona külső érző szívet is takarhat. Persze mindenki tisztában van vele, hogy egy hollywoodi produkcióval van dolgunk, így nem érdemes meglepődni a film tanmese jellegén, de ha az ember egy kvázi szatírát (még, ha rosszat is) nézett az utolsó 10 percig, akkor elvárja, hogy a legvégén a készítők ne harapjanak saját farkukba.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Rossz tanár (Bad Teacher) előtt példaként ott állt többek között a Tapló télapó (Bad Santa), azonban a két film között hatalmas a színvonalbeli különbség van. A Rossz tanárnak nem az a legnagyobb baja, hogy antihősét képtelen kedvelhetőnek mutatni, hanem egyszerűen hiányoznak belőle a jó poénok. Aki persze még nem látott jó komédiát és, akit még mulattatnak a száz méterről látható, elcsépelt helyzetkomikumok, az lehet, hogy jól fog szórakozni a filmen.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Rossz tanár (Bad Teacher)
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 92 perc, 2011
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Jake Kasdan
forgatókönyvíró: Gene Stupnitsky, Lee Eisenberg
zeneszerző: Michael Andrews
operatőr: Alar Kivilo
producer: Jimmy Miller

szereplők:
Cameron Diaz (Elizabeth Halsey)
Justin Timberlake (Scott Delacorte)
Jason Segel (Russell Gettis)
Lucy Punch (Amy Squirrel)
Phyllis Smith (Lynn Davies)
John Michael Higgins (Wally Snur igazgató)



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások