Európában nem jelenik meg a Nascar: Unleashed

Európában nem jelenik meg a Nascar: Unleashed

2011. szeptember 1. 23:33, Csütörtök
Az Activision tavaly októberben jelentette be, hogy készül a Nascar 2011 The Game címet kapott alkotását, mely idén márciusban meg is jelent.

Akkor a kiadó rögtön lelohasztotta a számítógépes versenyzőket, hiszen pár nappal később elárulta, hogy csak a konzolosok élvezhetik ezt a fajta autóversenyt. Ráadásul a játék nem is jelent meg Európában. Ma pedig az is kiderült, hogy a frissen bejelentett Nascar: Unleashed szintén hasonló sorsra jut majd. Az Activision friss közleménye szerint ugyanis csak Amerikában tervezik kiadni a játékot, amiben azért van némi ráció is, hiszen a tengerentúlon van a legnagyobb rajongótábora a sportágnak.



Azért az érdekes, hogy a fejlesztők mindössze 9 hónapot kaptak az új játék munkálataira, ami nem túl sok. A kiadó szerint ugyanis a Nascar: Unleashed még az ősszel napvilágot lát. Mindenesetre a fejlesztésért felelős Eutechnyx a Nascar játék mellett egy ingyenes MMO-n is dolgozik, mely az Auto Club Revolution nevet viseli.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások