Botrány a Dirt 3 körül

Botrány a Dirt 3 körül

2011. szeptember 8. 08:28, Csütörtök
A Dirt harmadik része a sorozat legjobban sikerült darabja lett, mely a kasszáknál is szépen szerepel.

Azonban a Codemasters és az AMD most erősen foghatja a fejét, hiszen kisebb botrány alakult ki a játék körül. Történt ugyanis, hogy a két cég megegyezett egymással, melynek eredményeképpen indult el az AMD4U oldal. Az egyezség lényege, hogy az AMD grafikus kártyákhoz jár egy Dirt 3 és így mind a két oldal jól jár. Hackerek azonban feltörték a honlapot és közel 3 millió darab digitális letöltőkódot szereztek meg, melyek segítségével ingyen szedhetik le a játékot a Steam oldaláról.



Az AMD az elején még tagadta az értesülést, ám tegnap már hivatalos közleményben ismerte be a lopást. A Codemasters és az AMD is azonnal a Valvehoz fordult és kérték, hogy az általuk megadott letöltőkódokat tiltsák le és így a tolvajok ne juthassanak a játékhoz. Ezen felül az AMD megígérte, hogy a kellemetlenség miatt kompenzálják a vásárlókat is, de hogy ez pontosan miben nyilvánul majd meg, még nem tudatták.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások