Négymagos HTC, ikermagos Sony, gyorsan fogyó Nokia N9

Négymagos HTC, ikermagos Sony, gyorsan fogyó Nokia N9

2011. november 9. 18:40, Szerda
Az elmúlt néhány napban két újabb érkezőről számoltak be a jól értesültek, miközben a Nokia egyetlen MeeGo okostelefonja hazai pályán rögtön az eladási lista élére került - hiba lenne feladni a platformot?

Szinte egyszerre futottak be az említett beszámolók, így érdemes azokat egy cikkben összefoglalni, ezt tesszük ezúttal is. A HTC esetében egy négymagos fejlesztést várnak jövő év elején, ezt a Sony Ericssont kivásárló anyavállalat egy ikermagos példánnyal fejelheti meg, míg a Nokia meglehetősen jó eredményt ért el az N9 által, amelynek eredményeként többen megkérdőjelezik az általuk követett stratégiát.


HTC Edge, a világ első négymagos telefonja

Az egyelőre HTC Edge névre hallgató okostelefon a táblák előtt kaparinthatja meg a négymagos Tegra 3 chipeket, eddig ugyanis hiába vártunk az ilyen és hasonló fejlesztésekről szóló híreket a táblák szegmensében. A gyártó a négy, 1,5 GHz-es órajelen futó Cortex-A9 magra támaszkodó chip mellett 4,7 hüvelykes (1280 x 720 pixel) érintőképernyőt, 1 GB memóriát, egy 32 GB-os belső tárolót, valamint WiFi, Bluetooth és Beats Audio támogatást helyezne el a készülékben, egy 8 megapixeles hátoldali LED Flash, valamint egy elülső kamera kíséretében. A szoftveres oldalért az Android 4.0 felelne, a megjelenésre pedig 2012 második negyedében kerítenének sort.


Sony Ericsson XPERIA Nozomi LT26i

A Sony Ericsson - illetve immár csak Sony - az Xperia vonalat erősítené, mégpedig a Nozomi kódnevű megoldással, amely szintén jövőre, valamikor az év elején bukkanna fel. A megszokott külsővel rendelkező változat a családon belül elsőként kapna ikermagos (1,5 GHz-es) chipet, ezt pedig Android 4.0, 1 GB RAM, 4,3 hüvelykes (1280 x 720 pixel) érintőképernyő, valamint hátoldali LED Flash (1080p felbontású videó) és elülső kamera egészítené ki. Hivatalos információ csak később várható a cégtől, így egyelőre óvatosan kell kezelni a hírt.

Finn források eközben arról számoltak be, hogy októberben az országban - a mainstream kategóriában - első helyen végzett a Nokia N9, ami abból a szempontból nem meglepetés, hogy mégiscsak hazai pályáról van szó, ám valószínűleg maga a gyártó sem számított ilyen kiugró adatokra. Az okostelefon még az üzleti szegmensben is az előkelő negyedik helyet szerezte meg, itt többek között az iPhone és a Symbianra támaszkodó Nokia E7 tudta megelőzni (utóbbi főleg nagyobb billentyűzete révén). Kérdés, hogy helyes volt-e a Symbian után a MeeGo kukázása és nem követ-e el nagy hibát a cég.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások