Számítógépekért törtek be a vajai iskolába

Számítógépekért törtek be a vajai iskolába

2011. november 16. 13:49, Szerda
A Mátészalkai Rendőrkapitányság betöréses lopás elkövetése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki november 11-13-a közötti időben ablakbenyomás és ajtóbefeszítés módszerével behatolt egy vajai iskolába, ahonnan számítógépeket, lapmonitorokat, nyomtatót, klaviatúrákat, egereket és wifi routereket tulajdonított el. A lopással okozott kár meghaladja a kétmillió forintot, míg a rongálással további 60.000 forint kár keletkezett.

A rendőrség a nyomozás során felmerült információk alapján gyanúsítottként hallgatott ki két, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 15 és 16 éves vajai fiút, akik kihallgatásuk során a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték. A nyomozás során sikerült megállapítani, hogy a két fiatalkorú elkövető egy 25 éves szintén vajai fiú megbízásából és közreműködésével követte el a betörést, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.


Az ellopott majd lefoglalt számítástecnikai eszközök egy része

Az eltulajdonított számítógépek és tartozékaik jelentős részét, amelyeket a gyanúsítottak még nem értékesítettek a lakásukon megtartott házkutatások során a rendőrök megtalálták és lefoglalták. Az ügyben a Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya a 25 éves vajai fiút őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, míg a két fiatalkorú gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások