Folytatni akarják Adam Sandler legsikeresebb filmjét

Folytatni akarják Adam Sandler legsikeresebb filmjét

2011. december 7. 22:10, Szerda
Adam Sandlerre eddig nem igazán volt jellemző, hogy folytatásokat készítsen saját filmjeihez, de úgy tűnik, hogy a Sony stúdió meg tudja őt győzni, hogy szerepeljen az eddigi legsikeresebb 2. részében.

A Variety úgy tudja, hogy a Sony Pictures megbeszéléseket kezdeményezett Adam Sandler produkciós cégével, a Happy Madison Productions-szel 2010-es sikerfilmjének, a Nagyfiúknak (Grown Ups) a folytatása érdekében. A hírek szerint az eredeti film írója, Fred Wolf már tárgyal a második rész forgatókönyvének elkészítéséről, s Sandler is érdeklődik a szerep iránt.


Egy esetleges Nagyfiúk 2 lehetne Adam Sandler saját projektjei közül az első folytatásfilm. Sandler filmjei közül négy is 158 és 163 millió dollár közötti bevételt ért el Amerikában: a Nagyfiúk, a Csontdaráló, az Apafej és a Vizesnyolcas - ezek voltak a legsikeresebb próbálkozásai hazájában. Azonban, ha az összbevételeket nézzük, akkor magasan a Nagyfiúk vitte el a pálmát, hiszen 109 millió dollárt kaszált Amerikán kívül.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások