Darksiders 3: a négy lovas együtt?

Darksiders 3: a négy lovas együtt?

2012. január 25. 15:42, Szerda
A Darksiders első részében az Apokalipszis Lovasai közül Háború volt az, akit irányíthattunk.

Klikk ide!
A hamarosan megjelenő második részben testvére, Halál lesz a főszereplő, aki Háború segítségére siet. És úgy tűnik, hogy a tervezett harmadik részben már mind a négy Lovas ott lesz majd a sztoriban. Legalábbis ez derült ki a Vigil Games producere, Ryan Stefanelli nyilatkozatából.

"Ha csak úgy belecsaptunk volna a Négy Lovas történetébe, akkor bizony nagyon sok olyan elem lett volna, amit ki kellett volna hagynunk. A sztori alapból is elég összetett és a Darksiders II-ben tulajdonképpen felállítjuk azt a színpadot, melyre majd a harmadik részben mind a négy lovas beléphet."

Ez természetesen még nem egy hivatalos bejelentés, de azért már nagyon várjuk, hogy egy játékban szerepeljen - lehetőleg mind irányítható karakterként - Háború/Hódítás, Halál, Viszály és Pestis/Éhínség.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások