A nyár egyik leglátványosabb filmjének első előzetese

A nyár egyik leglátványosabb filmjének első előzetese

2012. február 5. 20:20, Vasárnap
Nem csak robbanásokkal és számítógéppel rajzolt lényekkel lehet látványos filmet készíteni, hanem például őrült dolgokra képes sportolókkal, vagy esetleg tehetséges táncosokkal. Utóbbiak lesznek a Step Up 4-ben is.

A Summit Entertainment pár napja a neten is elérhetővé tette az Amerikában július 27-én bemutatni tervezett Step Up 4 első előzetesét, illetve kedvcsináló videóját, hiszen alig egy perces anyagról van szó. A teaser cseppet sem meglepő módon arra utal, hogy a nyár egyik leglátványosabb filmje lesz a Step Up 4 (már a harmadik rész is rettentő jól nézett ki), s ezúttal a látványhoz annyi számítógépes segítség sem kell, mint mondjuk a Csatahajó esetében. Persze a látványos táncbetétek között ismét lesz némi romantikát sem nélkülöző történet, de ezen csak túl fogunk jutni, főleg, hogy az előző epizódhoz hasonlóan ezúttal is 3D-ben készül a film.


A Step Up-sorozat negyedik részét ezúttal nem a G.I. Joe folytatásához elcsábított Jon M. Chu fogja rendezni, hanem az a Scott Speer, aki a The LXD: The Legion of Extraordinary Dancers-sorozat, illetve -film készítője, tehát tudja, hogy kell táncos filmeket készíteni. A Miamiban játzódó film főbb szereplői Kathryn McCormick, Ryan Guzman és Stephen Boss lesznek - előbbi kettő kvázi újoncnak számít, valójában táncosok, s Boss is táncos, egy táncos reality-en futott be, de már jóval több filmes tapasztalattal rendelkezik, ráadásul az előző Step Upban is szerepelt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások