Készül az Emberi százlábú 3

Készül az Emberi százlábú 3

2012. március 18. 22:00, Vasárnap
Aki azt hitte, hogy durva volt az Emberi százlábú, azaz a Human Centipede második része, az készüljön a harmadik felvonásra, amihez képest az előzmény mindössze Disney-mese.

Folytatódni fog a Human Centipede című horrorsorozat a harmadik részével, mégpedig Dieter Laser és Laurence R. Harvey részvételével, a tervek szerint ugyanis mindketten visszatérnének a Human Centipede Part 3 (Final Sequence) című filmre, mely a cím szerint az utolsó epizód lesz. S, ha mindez nem lenne elég, akkor az író-rendező Tom Six sajátmagának is írt egy mellékszerepet.


A tervek szerint a harmadik epizód forgatása májusban és júniusban zajlana valamelyik déli amerikai államban, s ennek megfelelően a premierjére 2013-ban kerülne sor. A történetről egyelőre még nincs semmilyen hivatalos információ, azonban Tom Six egyik tweetje szerint a 3. részben több mint 500 embert fognak egybe műteni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások