Nyomozás egy szegedi főiskola feltört e-mailje miatt

Nyomozás egy szegedi főiskola feltört e-mailje miatt

2012. április 18. 13:59, Szerda
Az intézmény feljelentése alapján számítástechnikai rendszer és adatok biztonsága elleni bűncselekmények miatt nyomozás indult a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán történtek kapcsán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szenti Szabolcs a nyomozás érdekeire hivatkozva más részleteket nem közölt. A szegedcafe.hu, majd a Délmagyarország a galferences blog bejegyzéseit feldolgozó cikkei szerint az egyházi oktatási intézmény egy hallgatója - aki alkalmazottként is dolgozik a főiskolán - díjazás ellenében mással íratta diplomamunkáját és diákköri dolgozatát. A blog szerzői azt írták, hogy az ezt bizonyító leveleket a hallgató e-mail fiókjának feltörésével szerezték meg. A blog szerint az érintett diák vezeti a tanulmányi osztályt és tisztséget visel a hallgatói önkormányzatban is.

A sajtóban nyilvánosságra hozott levelezés szerint a hallgató ötvenoldalas dolgozatot rendelt "A magyar milléniumi emlékművekről", amely elkészítését 130 ezer forint ellenében vállalta el a bér-szakdolgozatíró. A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola közleménye szerint felszólították az amerikai blogfórum üzemeltetőjét az intézményt és vezetését rágalmazó tartalmak eltávolítására, az üzemeltető azonban a felszólításra semmilyen módon nem reagált. Kozma Gábor rektor azt is közölte, a blogon közzétettekkel kapcsolatban a főiskola belső vizsgálatot indított.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások