Itthon tömegek A bosszúállók első napi vetítésein

Itthon tömegek A bosszúállók első napi vetítésein

2012. április 28. 00:30, Szombat
A legfanatikusabbak már csütörtökön megnézték itthon A bosszúállókat és a vélemények eddig meglehetősen pozitívak, ráadásul lehet, hogy a film az egyik legjobb idei nyitányt fogja produkálni.

Úgy tűnik, hogy A bosszúállók itthon is sikerre van ítélve - mi lesz akkor vajon Amerikában? Itthon több forrásból is az derült ki, hogy csak csütörtökön országszerte 13 ezren nézték meg a Marvel-univerzumban játszódó képregényfilmet. Ez természetesen azt jelenti, hogy a hétvége legnézettebb mozis produkciója lesz A bosszúállók, sőt, emellett az év egyik legerősebb hazai nyitóhétvégéjének címét is el fogja nyerni. Idén eddig hasonló érdeklődés az Amerikai pite negyedik és a Sherlock Holmes második része iránt mutatkozott, mindkét film 14-15 ezer nézőt vonzott a premier napján a mozikba.

Az eredmény a tavalyi Marvel-filmek teljesítményével összevetve is kifejezetten jónak számít, hiszen például az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló 30 ezer nézőt hozott első hétvégéjén (illetve csütörtöktől vasárnapig), a Thor valamivel több mint 35 ezret, míg az X-Men: Az elsők pedig mindössze 23 ezret. A régebbi képregény-filmek közül a Vasember második része 41 ezres premierhétvégét produkált, míg a másik univerzumban játszódó A Sötét lovag 37 ezret, de például a Batman: Kezdődik! csak alig 10 ezret.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások