Az év eddigi legzavarbaejtőbb filmes plakátja

Az év eddigi legzavarbaejtőbb filmes plakátja

2012. május 8. 10:20, Kedd
Zavarbaejtő plakát kapott Ole Bornedal új filmje, a The Possession, mely a reklámanyag tanúsága szerint megtörtént eseten alapul. A film eddig egyébként Dibbuk Box címen futott.

Ugyan még nem láttuk a The Possession című horrorfilm előzetesét, de sokan minden bizonnyal már a film nemrég érkezett plakátja alapján el fogják dönteni, hogy érdekli-e őket a horror. A tervek szerint a Lionsgate filmjét augusztus 31-én mutatják be Amerikában és nem a szokásos alacsony költségvetésű ördögűzős filmnek tűnik, hiszen a főbb szerepekben olyan elismert színészeket láthatunk, mint Jeffrey Dean Morgan és Kyra Sedgwick.

A The Possessiont egyébként eredetileg tavaly ősszel, majd idén tavasszal mutatták volna be, akkor még Dibbuk Box címen futott a projekt, s ebből az is kideríthető, hogy pontosan mi is fogja okozni azt a bizonyos "megszállást", amire az új cím utal. A rendező személye is bizakodásra adhat okot, ugyanis a norvég Ole Bornedal jegyzi a The Possessiont, akinek az első filmje a remek Éjféli játszma volt, melyet később Amerikában Éjjeliőr a hullaházban címmel készített el. Ezeket követően még a Dina vagyok, a Csak egy szerelmesfilm, a Vikaren és a Szabadíts meg minket a gonosztól című filmekért felelt, mielőtt visszatért volna Hollywoodba.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások