Tart az iPhone Siri funkciójától az IBM

Tart az iPhone Siri funkciójától az IBM

2012. május 29. 01:40, Kedd
Az IT-konszern megtiltotta munkatársainak, hogy használják az Apple iPhone készülékeiben lévő Siri funkciót, a cég ugyanis attól fél, hogy általa fontos információk szivároghatnak ki.

Az IBM-nél hatályban lévő új szabályok egyértelműek: ugyan az iPhone telefonját mindenki továbbra is magával viheti a munkahelyére, azonban tilos a Siri használata, illetve a munkahelyi dolgokkal kapcsolatos beszélgetések bonyolítása. A hírről előbb a Technology Review, majd a Wired és a CNN is beszámolt. A Siri a tavaly októberben bemutatott iPhone 4S egyik legfontosabb funkciója. Lehetővé teszi, hogy az eszköz megértse a felhasználó által feltett kérdéseket. Akár üzenetek felolvasására és diktálásra is használható, s közvetlenül az iOS-ba integrálták.

Jeanette Horan, az IBM műszaki igazgatója elmondta: attól tartanak, hogy az adatokat rögzítik. A félelem megalapozottnak mondható, hiszen a Siri alkalmazásakor az iPhone rendszerében csak a bevitt adatok kis részét elemzik ki, a munka oroszlánrészét távoli szerverek veszik át és végzik el. Azonban pont azt nem lehet tudni, hogy miként zajlik az Apple maideni adatközpontjában a beérkező információk feldolgozása, így abból indulnak ki, hogy az adatokat megőrzik azért, hogy a segítségükkel később kielemezhessék a felhasználók szokásait. Ezt a gyanút erősíti az is, hogy az Apple a felhasználási feltételekben egy szóval sem írja, hogy mi történik az információkkal az elemzések után, tehát nem lehet tudni, hogy törlik-e őket vagy sem. Emellett az is tisztázatlan, hogy kik férhetnek hozzá ezekhez a fájlokhoz, csupán azt lehet olvasni, hogy az adatokra a Siri és más termékek továbbfejlesztése miatt, illetve minőségellenőrzési szempontból van szükség.

A társaság nem véletlenül vezette be a szigorítást, ugyanis attól tart, ha a munkatársak fecsegnek, akkor számos fontos dolog szivároghat ki, aminek a konkurens cégek nagyon örülnének. Megtudható lenne például, hogy mikor és melyik alkalmazott, illetve vezető találkozik egymással, vagy milyen struktúrában dolgoznak, emellett következtetni lehetne a fejlesztők tevékenységére is.

Az IBM-nél már évek óta komoly szabályrendszer van. Ugyan bárki bejelentkezhet a saját okostelefonjával is a cég hálózatába, de csak akkor, ha a vállalat IT-részlege módosította a készüléket. Az átalakítás során az eszközöket úgy állítják be, hogy egy lopás vagy elvesztés esetén akár a távolból törölni lehessen a beépített memória tartalmát. Az iPhone készülékeknél deaktiválják az iCloud-szolgáltatást és egy saját platformmal helyettesítik. Számos mobil alkalmazást feketelistára tettek és blokkolják a hozzáféréseket a Dropboxhoz és más rendszerekhez is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások