227 000 eurót fizethet egy Facebook-parti szervezője

227 000 eurót fizethet egy Facebook-parti szervezője

2012. július 30. 23:08, Hétfő
A német hatóságok és vezetők komolyan gondolják, hogy elejét veszik az elmúlt hónapokban terjedő őrületnek. Aki Facebook-partikat szervez, annak viselnie kell a következményeket.

A 20 éves Matthias élete legnagyobb buliját akarta megszervezni a konstanzi strandfürdőben. A közösségi portál segítségével hívta meg az érdeklődőket július 7-re, azonban az esemény nem egészen úgy alakult, ahogy eltervezte. Sokan jelezték, hogy elmennek az eseményre, azonban a város vezetői időközben betiltották a bulit. Ennek ellenére végül 150 személy gyűlt össze a fürdőben. Nem sokkal később megérkezett 283 rendőr és egy rendőrségi helikopter is, majd a nyomozók nyolc vendéget őrizetbe vettek, 31 személyt pedig kiutasítottak a helyszínről.


Az ügy azonban nem zárult le ennyivel, Matthias ugyanis napokkal később levelet kapott, amelyben közölték vele, hogy szervezőként őt terheli az esemény biztosításának költsége, amelynek teljes összege 227 052 euró. A tételes számla szerint a 283 rendőr munkadíja 191 025 eurót tett ki, a helikopter kirendelése és üzemeltetése pedig az adott időszakban 5000 euróba került. Emellett Konstanz város 10 000 eurós kártérítést követelt és egyúttal 5000 euró büntetést is kiszabott a fiatalemberre. Egy vállalkozó, akinek a helyszínen volt létesítménye, további 16 000 eurót akar behajtani a 20 éves diákon.


Günter Loos, Baden-Württemberg tartomány belügyminisztériumi szóvivője közölte: a tartományi díjtáblázat alapján követelni fogják minden felmerült költség kifizetését. A jelenleg havonta nettó 560 eurót kereső Matthias így reagált: "Vendégként részt vettem Facebook-partikon és mindig azt gondoltam, hogy ezt másként is meg lehetne szervezni és én ezt jobban tudnám csinálni. Azonban, ha ezt az összeget meglátom, akkor rosszul leszek."

Németországban korábban több tartományi belügyminiszter is amellett foglalt állást, hogy a közösségi oldal segítségével szervezett összejöveteleket mielőbb be kell tiltani, mivel könnyen ellenőrizhetetlen eseményekké válhatnak. Ezt a lépést viszont Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter elfogadhatatlannak tartotta, szerinte a platform üzemeltetőinek kell megakadályozniuk a Facebook-partikat és fel kell hívniuk a fiatalok figyelmét arra, hogy az ilyen események milyen kockázatokkal járhatnak. Néhány hete több tartományi vezető is kijelentette, hogy igyekeznek véget vetni a Facebook-partiknak, mert az események biztosítási és egyéb költségei egyre több pénzbe kerülnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások