Outlook néven folytatja pályafutását a Hotmail

Outlook néven folytatja pályafutását a Hotmail

2012. augusztus 2. 19:43, Csütörtök
Az évek óta stagnáló Hotmail levelező szolgáltatás a szintén jól ismert Outlook név alatt születik újjá, új kezelőfelülettel, némileg kiegészülő funkcionalitással, valamint a riválisoktól ellesett apróságokkal.

A Microsoft saját oldalán közölte a nagyközönséggel, hogy a sokmilliós táborral rendelkező Hotmail szolgáltatás a jövőben Outlook néven is elérhető lesz, az elkövetkező években pedig várhatóan az új portál veszi majd át fokozatosan a stafétabotot, hogy a régi levelező szolgáltatás újjászületve és egyben kiegészülve folytassa a versenyt a riválisokkal. Az átállás ugyan sokak számára gondokat okozhat, a fogadtatás mégis nagy pozitív.

Az Outlook.com oldalon az azonos nevű kliensből, valamint az új Windows 8 operációs rendszerből ismerős kezelőfelület fogad minket, természetesen az ehhez társuló új @outlook.com utótaggal, már ami postafiókunkat illeti. A három részre osztott képernyő elegendő helyet hagy leveleink tartalmának, emellett pedig a Skype platformmal kiegészülve egyben videochat szolgáltatást is biztosít a webes felületen keresztül, összekötve a két technológiát (a Live Messenger és a Facebook chat szolgáltatása is elérhető itt). A Skydrive felhő-szolgáltatás regisztrált tagjai további 7 GB tárolókapacitást kapnak, amennyiben feliratkoznak az új portálon, a Microsoft pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a Hotmail felhasználói gondmentesen vegyék igénybe az új portált.


Gondok azért akadnak, bár ezek többnyire a különböző hordozható eszközökön jelentkeznek, pontosabban a Windows Phone rendszer alatt. Az új címet használók ugyanis elveszítik a hozzáférést több egyéb szolgáltatáshoz, amelyek továbbra is hotmail fiókokat keresnek, bár a feliratkozás előtt azért figyelmeztetést kapunk, hogy gondoljuk meg, mielőtt továbblépünk. A fogadtatás mindenesetre pozitív, az első 24 órában rögtön több mint egymillió jelentkező akadt, a rögtönzött felmérések pedig szintén jó eredménnyel zártak.


A Microsoftnak szüksége volt a lépésre, hiszen az utóbbi egy évben megfordult a levelező szolgáltatások sorrendje, a korábban vezető Hotmail inkább stagnált, míg a Gmail elhúzott mellette, és ma már a mindent a saját közösségi portálja köré szervező Google rendelkezik nagyobb felhasználói bázissal, mintegy 450 millió felhasználó jóvoltából. Meglátjuk, hogy a közösségi funkciók nagyobb bevonása, valamint az új felület mennyiben lesz elég egy új rohamra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások