Sokak kedvenc sorozatának befejezését jelentették be

Sokak kedvenc sorozatának befejezését jelentették be

2012. augusztus 25. 17:04, Szombat
Még egy utolsó, kilencedik évad képernyőre kerül az Office-ból, azonban ezzel be is fejeződik a sorozat, mely évek óta anyacsatornájának egyik legnézettebb produkciója.

Egy korszak ér véget az amerikai NBC csatorna életében, ugyanis 9 évad elteltével 2013. májusában be fog fejeződni az Office (The Office) című sorozat. A komédia még 2005-ben indult el, Greg Daniels készítette Ricky Gervais A hivatal című angol sorozata alapján. Utóbbi érdekes módon 2 rövidke szezon után be is lett fejezve, azonban a feldolgozásnak - már, ha lehet ilyet mondani rá - szeptember huszadikán már a 177. része kerül adásba, s ha 24 epizódból fog állni az évad, akkor a záró rész a 200. lesz.

A döntést a csatorna hozta meg a készítőkkel egyetértésben, azonban természetesen nem annak köszönhető a döntés, hogy az Office hirtelen bukássá vált volna, hiszen még mindig a csatorna legnézettebb sorozata, azonban Steve Carell távozását követően a nyolcadik szezonra meglehetősen nagyot zuhant iránta az érdeklődés. Idén ráadásul újabb állandó szereplőjét veszítette el a sorozat: Mindy Kaling saját komédiájának, a The Mindy Projectnek lesz főszereplője a Fox csatornán.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások