Mégsem kaszált akkorát A hobbit

Mégsem kaszált akkorát A hobbit

2012. december 17. 14:01, Hétfő
Ugyan decemberi rekordot döntött bevételét tekintve A hobbit: Váratlan utazás, azonban a filmet még így is kevesebben látták, mint A gyűrűk ura-sorozat előző két epizódját.

A hobbit: Váratlan utazás pénteki amerikai premierje 37,5 millió dollár bevételt hozott, s ezt követően egyes elemzői becslések arról szóltak, hogy Peter Jackson filmje akár 95 milliós nyitóhétvégét is produkálhat hazájában. Azonban, mint az vasárnapra kiderült, erről szó sincs, hiszen elég hamar elkezdtek elmaradozni a nézők és szombatra 25, vasárnapra pedig újabb 32%-kal esett vissza a fantasy látogatottsága, így az a becslések szerint "mindössze" 84,8 milliós startot produkált Amerikában.

Ez a kezdés éves viszonylatban a hatodik helyre elegendő A bosszúállók (207 millió dolláros nyitó hétvége), A sötét lovag: Felemelkedés (160,8 millió), Az éhezők viadala (152,5 millió), az Alkonyat: Hajnalhasadás - 2. rész (141 millió) és a 007 - Skyfall (88,3 millió) mögött. Sőt, a teljesítményével a film a decemberi nyitány rekordját is átvette a Legenda vagyok című Will Smith-filmtől, mint ahogy az eddigi A gyűrűk ura-kezdéseket is lepipálta - bár azt azért érdemes hozzátenni, hogy mindez részben a 3D-s jegyáraknak köszönhető, hiszen nem csak a fent említett két filmnél, de még a Két toronynál is kevesebben látták A hobbit-sorozat első részét az első napokban.

Érdekesség, hogy az eladott jegyek mindössze 49%-a volt 3D-s előadásra szóló, az IMAX pedig 10%-ban részesedett a bevételekből.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások