Okostelefonokra is jön az Ubuntu

Okostelefonokra is jön az Ubuntu

2013. január 4. 11:27, Péntek
A korábbi jelzéseknek megfelelően a Canonical okostelefonokon is elérhetővé teszi Linux alapú operációs rendszerét, amely a világon elsőként nyújthat univerzális élményt minden meglévő eszközön.

A hivatalos oldalon 2012 utolsó napjaiban ott virított a visszaszámlálás, amely január 2-ára vetítette előre a fontos bejelentést. Erre végül sor is került, így megtudhattuk, hogy komolyan gondolták a korábbi jelzéseket, miszerint a jövőben a hordozható és mobil eszközöket helyezik majd előtérbe a fejlesztés során. Az asztali és noteszgépekről jól ismert, a legnépszerűbb Linux változatok közé tartozó szoftver így hamarosan jóval több megoldáson elérhető lesz.


A bejelentés alkalmából közzétett hosszabb videón a bevezetőben is említett univerzális élményt helyezik előtérbe, ez ugyanis most először lesz valóban mindenhol elérhető, függetlenül az adott eszköz méretétől és funkciójától. A szerverektől a felhő szolgáltatáson és az asztali, valamint a mobil PC-ken át az Ubuntu nemsokára a táblákon és okostelefonokon is elérhetővé válik, a kezelőfelület és a különböző alkalmazások pedig mindenhol nagyjából ugyanazt nyújtják majd.

A mobil megoldásokon a rendszer az Android esetében is használt szoftveres meghajtókra támaszkodik majd, a natív, webes, illetve HTML5 appok mellett. A kezelőfelület némileg eltér a megszokottól, itt ugyanis nagyobb szerepet kapnak a szélekről a kijelző közepe felé tett görgető (swipe) mozdulatok. A képernyő bal oldalán ekkor az indítósáv jelenik meg, felül a fontosabb rendszerbeállításokat módosíthatjuk (az éppen futó app bezárása nélkül), míg a jobb oldalon a visszalépés funkciója elérhető, az alulsó sávban pedig az app fontosabb beállításait vehetjük szemügyre.


A fejlesztők szerint az Ubuntu mind a prémium kategóriában, mind pedig a belépő szinten népszerűvé válhat, a vállalati és magánfelhasználók körében egyaránt. Mivel egyelőre egyetlen szolgáltató sem jelezte támogatását, a vásárlóknak a meglévő androidos eszközökön saját maguknak kell telepíteniük a szoftvert, ez azonban hamarosan változhat. A hivatalos bemutatóra a január 8-án induló CES alatt kerítenek majd sort.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások