Harmadik helyen a WP, változó Android tábor

Harmadik helyen a WP, változó Android tábor

2013. február 6. 19:14, Szerda
A BlackBerry ugyan végre bejelentette saját új szoftverét és készülékeit, ez azonban túl későn jött ahhoz, hogy megelőzzék a helycserét. Az Android táboron belül végre erősítenek az újabb verziók.

Az immár BlackBerry névre hallgató cég bemutatójáról mi is hírt adtunk a napokban, most azonban az amerikai piacról készült felmérésben azt látjuk, hogy 2012 utolsó negyedévében a Windows Phone első alkalommal előzte meg az évek óta folyamatosan visszaeső platformot, ezzel pedig feljött a harmadik helyre.

Bár az anyag kizárólag a tengerentúli helyzettel foglakozik, erre nekünk is mindenképpen érdemes odafigyelnünk, hiszen az USA a legérettebb piac, ez pedig sok tekintetben felvázolja azt, hogy mi várható a többi régióban - még akkor is, ha bizonyos eltérések nyilván sokáig megmaradnak. A Microsoft 2006 óta először volt képes beelőzni riválisát, amiben minden bizonnyal az új Nokia Lumia okostelefonoknak, valamint a HTC Windows Phone 8X-nek is volt némi része, bár azt még nem tudni, hogy a BlackBerry 10 elrajtolásával mire lesz képes a sokat szenvedett kanadai gyártó.


Ami az egyes Android verziók saját táboron belüli egymáshoz való viszonyát illeti, erről szokás szerint az Android Developer Dashboard szolgáltat részletes információt. A legújabb havi jelentésben azt látjuk, hogy az Ice Cream Sandwich (4.0) már feljött 29 százalékra, míg a Jelly Bean (4.1) 12,2 százalékon áll (az új Nexus készülékeken elérhető 4.2 viszont még csak 1,4 százalékot mutat). Ezzel a felhasználók (legalábbis azok akik rendszeresen látogatják a Play portált) már csaknem 43 százalékban a 4.0+ változatokat használják.

A Gingerbread (2.3) még mindig a készülékek több mint 45 százalékán megtalálható, a Froyo (2.2) esetében ez 8,1 százalék, de az ősöreg Donut (1.6) is szerepel a listában, igaz mindössze 0,2 százalékkal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások