Vírusra figyelmeztet a BRFK

Vírusra figyelmeztet a BRFK

2013. február 19. 07:22, Kedd
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya eljárást folytat az interneten terjedő „Ransomware” elnevezésű vírussal kapcsolatban.

A rendőrséghez országszerte több állampolgári bejelentés érkezett, mert ismeretlen tettesek különböző internetes oldalakon keresztül egy káros tartalmú szoftvert terjesztenek. A sértett gépének képernyőjére egy üzenet töltődik be, amely szerint a „Magyar Rendőrség Osztály Elleni Kiberbűnözés” zárolta a komputert, mivel azon illegális tartalmak találhatóak. Az üzenet szerint a gép feloldásához meghatározott összeget szükséges Ukash vagy paysafe utalással befizetni. Az így kicsalt összegek feltehetően internetes szervezett bűnözőkhöz jutnak el. A rendelkezésre álló információk alapján nemzetközi csoport áll a vírus megjelenése és terjedése mögött. Több nyugat-európai országban megjelent ez az elkövetési mód, az adott ország rendőrségi jelképeinek felhasználásával.

Felhívják a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, ezen üzenetek alapján senki ne vásároljon Ukash vagy egyéb utalványt! A vírus csak aktív kapcsolat esetén indul el, ezért ilyenkor az internetes kapcsolatot meg kell szakítani (a modemet kikapcsolni, vagy kihúzni az „internet” kábelt a számítógépből), és újraindítani a komputert. Ezután javasolt a fertőzött számítógép vírusirtását vagy az adatmentést és a számítógép újratelepítését elvégezni, melyhez szükséges lehet számítástechnikai szakember segítsége. A számítógép újratelepítése után ajánlott vírusirtó programot, valamint kétirányú tűzfalat telepíteni. A vírus terjedésének megakadályozása és a szükséges óvintézkedések meghozatala érdekében a rendőrség felvette a kapcsolatot az internetszolgáltatókkal és a biztonságtechnikai szoftverek fejlesztőivel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások