Amit eddig megtudhattunk a Thief-ről

Amit eddig megtudhattunk a Thief-ről

2013. március 9. 13:18, Szombat
A hét elején végre hivatalosan is leleplezte a Square Enix a Theif sorozat negyedik részét, mely igazából újrakezdi a sorozatot. A Tomb Raider kapcsán ez már bevált és az előjelek szerint Garrett kalandjai is hasonló fogadtatásban részesülhet.

Ahogy azt a franchise-ban megszokhattuk, hősünk nem képes lenyomni egy egész csapat ellenfelet és továbbra is a lopakodást részesíti előnyben. Az őrök is sokkal eszesebbek lesznek, hiszen már a legkisebb riasztásra is átkutatnak minden eldugott zugot és a különböző beosztású katonák különböző módon keresgélnek utánunk.



A Focus képességünk segítségével megláthatunk olyan eszközöket illetve tereptárgyakat, melyeket használhatunk. Mivel egy teljesen nyitott világot kapunk (legalábbis annyira, mint a Dishonoredben volt), így rengeteg módon oldhatjuk meg ugyanazt a feladatot. A Focus képességünket folyamatosan fejleszthetjük, így egyre nagyobb területet láthatunk majd be. Ráadásul ezen képességünket használva kiválaszthatunk olyan pontokat is, melyekről támadva szinte biztos az azonnali siker.

A Focus segítségével lelassíthatjuk az időt is, melynek segítségével zseb-tolvajkodni is tudunk. A pályákon megszerzett értékeket azonban nem tudjuk pénzzé tenni, mindössze szépíteni tudjuk Garrett búvóhelyét. Hősünk számos eszközt tudhat ismét a magáénak, melyek közül az íj lehet a leghasznosabb. Ezt számos dologra tudjuk majd felhasználni - mivel számos különböző nyílvesszőt kapunk - , de jól jön még majd a blackjack (egy, az őrök hatástalanítására szóló eszköz) és a horgos kötelünk is.



Az Eidos Montreal elmondása szerint számos játékmeneti elem felhasználása merült fel a fejlesztés során, melyek közül nem mindent ültettek be. A parkour elemek megjelennek és FPS nézet helyett TPS nézetben is játszhatjuk a programot, ami azonban jelentősen megnehezíti a dolgunkat.

A Square Enix a Hitman és Tomb Raider sorozatokkal már bizonyította, hogy képes feltámasztani szinte már elfeledett szériákat és a Thief kapcsán is nagyon jók az előjelek. A játék jövőre jelenik meg és már várjuk, mikor láthatjuk mozgásban is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások