Frissült az nVidia Tegra-útiterve

Frissült az nVidia Tegra-útiterve

2013. március 20. 15:27, Szerda
Az nVidia egy rendezvényen ismertette saját menetrendjét, amelynek révén jövőre mind a grafikus vezérlők, mind pedig a mobil chipek vonalán egy újabb generáció futhat be.

A GPU Technology Conference (GTC) alatt a cég vezérigazgatója ismertette a hivatalos útitervet, ebben pedig mind a jövő évre, mind pedig 2015-re vonatkozóan találunk valami újat. Kiderült, hogy milyen előrelépést terveznek a grafikus vezérlők vonalán, illetve hogy ezek közül mely példányokat párosítják majd a soron következő mobil Tegra processzorokkal.


Ahogy a hivatkozott blogbejegyzésben is olvasható, először a grafikus vezérlőkre tértek ki, amelyek a szuperszámítógépektől az asztali és mobil PC-ken át egészen a táblákig és okostelefonokig megtalálhatók lesznek a különböző eszközökben. A tavaly bemutatott Kepler architektúra saját értékelésük szerint abszolút sikernek számít a játékosok körében, ennek legújabb változata a GTX Titan, amely a korábbinál nagyobb teljesítményt kínál. Ezt jövőre a Maxwell család váltja majd le, amely egyesített virtuális memóriával érkezik, vagyis az egységes címzéssel a központi processzor és a grafikus vezérlő hozzáférnek majd egymás memória-alrendszeréhez. A Volta ezt követően jelenik meg, mégpedig a "stacked DRAM" technológiával, amelynek révén a memóriamodulok közvetlenül a grafikus magokon kapnak helyet, ezzel tovább növelve a memóriaelérés sebességét.


Ami a mobil chipeket, vagyis a Tegra családot illeti, itt jövőre a Logan fut majd be, amely a Kepler architektúrát ötvözi az ARM alapokra épülő processzormagokkal. Ezzel olyan technológiák támogatása lesz elérhető a mobil eszközön, mint a PhysX, a CUDA 5, illetve az Open GL 4.3. A 2015-ben megjelenő Parker már az ARM új 64 bites architektúráján alapul, a Maxwell grafikus vezérlőkkel együtt - az nVidia szerint ezzel soha nem látott teljesítményt kapunk majd a hordozható eszközök vonalán.

A Logan jövő év elején, a Parker pedig - mint ahogy azt említettük - valamikor 2015-ben debütálhat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások