Folytatódott A hobbit forgatása - itt az első kép

Folytatódott A hobbit forgatása - itt az első kép

2013. május 21. 17:03, Kedd
Úgy tűnik, hogy Peter Jackson nem tud betelni Új-Zélanddal, hiszen stábjával ismét visszatért az országba, hogy még egyszer nekidurálja magát A hobbit-filmek forgatásának.

Megkezdődött Peter Jackson Hobbit-trilógiájának utolsó forgatási fázisa, s ezt a rendező Facebook oldalán egy fotóval is bizonyította, melyen ő látható a Gandalfot alakító Ian McKellen társaságában. Mint az ismeretes, A hobbit-filmeket a tavalyi forgatás befejezése után hozott döntés értelmében nem két, hanem három részletben fogják bemutatni, s ezért ment vissza a stáb Új-Zélandra, hogy további, helykitöltő jeleneteket forgasson.


A munkálatok pár hetet fognak igénybe venni, s mint azt Jackson írja a Facebookon, most fognak utoljára dolgozni közösen a Tolkien-művön. Elmondása szerint nem egy, minden bizonnyal erős érzelmi töltéssel bíró jelenetet fognak felvenni. Az új jelenetek egy része már az itthon december 12-én bemutatásra kerülő második részben, A hobbit: Smaug pusztaságában is láthatóak lesznek. (The Hobbit: The Desolation of Smaug). A trilógia harmadik részét 2014 decemberétől lehet megnézni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások