Szavak nincsenek - A hobbit 2 első plakátja

Szavak nincsenek - A hobbit 2 első plakátja

2013. június 10. 06:50, Hétfő
Gyönyörű, azonnal a szoba falára kívánkozó plakát érkezett Peter Jackson második Hobbit-filmjéhez, a Smaug pusztaságához, melynek premierjéig már csak fél évet kell várnunk.

A plakát szerint Amerikában december 13-án kerül mozikba A hobbit: Smaug pusztasága (The Hobbit: The Desolation of Smaug), nálunk azonban már egy nappal korában meg lehet nézni Peter Jackson 3 részre széthúzott szériájának második epizódját. Remélhetőleg a közönség visszajelzései is jóval pozitívabbak lesznek, mint az első rész esetében, mert bár a nézői vélemények túlnyomó részt pozitívak voltak, azonban közel sem olyan elsöprő módon, mint A gyűrűk ura-trilógia epizódjai esetében.

A kritikák egy részével a nézők a cselekmény lassúságát és repetitivitását illették, a többit pedig természetesen az "újító" 48FPS-es megjelenítés kapta, így az már nem a film művészi minőségére, hanem a technikai megoldásaira vonatkozott. A siker sem volt olyan kirobbanó, mint azt várni lehetett volna, azonban az egymilliárd dollárt meghaladó összbevétel a legtöbb film számára persze örökre csak álom marad.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások