SG.hu·

2023-ban jelenhetnek meg az első robottaxik

2023-ban jelenhetnek meg az elsõ robottaxik
Legalábbis ezt az álláspontot képviseli az egyik vezető autóipari beszállítócég első embere.

Glen De Vos, az Aptiv műszaki vezetője a Consumers Electronics Show (CES) keretében kijelentette, hogy azzal számolnak, hogy az első robottaxikkal elindított szolgáltatások a nagyobb városokban 2023-ban jelenhetnek meg, míg a magántulajdonban lévő első autonóm gépkocsik megjelenésére 2030-ban lehet számítani. Akkor kerülhetnek ugyanis először kereskedelmi forgalomba az önálló közlekedésre alkalmas járművek.

Az Aptiv a CES-en mutatta be az új sofőrt segítő platformját. A cég szerint a következő esztendőkben ezek a megoldások fokozatosan terjednek majd el és egyre több szituációban nyújthatnak hatékony segítséget a vezetőknek. De Vos szerint ez lesz az alapvető helyzet, de az autonóm vezetési rendszerek szélesebb körben való használatához egyre több szenzor információit dolgozzák majd fel és még nagyobb fokú biztonság fog kialakulni a komponensek megduplázása révén. Ezzel párhuzamosan a jelenleg fejlesztett robotautó-rendszerek is folyamatosan javulnak majd és néhány éven belül ipari mértékben is megfelelő költséggel előállíthatók lesznek.

A SAE 4-es szint elérése azt fogja jelenteni, hogy a gépkocsik képesek lesznek bizonyos megadott feltételek mellett, például autópályákon, városokban vagy más területeken teljesen önállóan közlekedni, de a vezetőknek készen kell állniuk arra, hogy bármikor átvegyék az irányítást. Az 5-ös vagyis a teljes automatizáltsági szint eléréséig ugyanakkor még több időnek kell eltelnie. De Vos rámutatott, hogy még az emberek sem képesek mindig megfelelni az 5-ös szint követelményeinek.

Korábban az vált ismertté, hogy a Daimler és a Bosch, a BMW és a Ford robottaxijai 2021-től közlekedhetnek, de a Ford később jelezte, hogy elhalasztja a robottaxi-szolgáltatása bevezetését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© defiant92021. 02. 14.. 07:51||#7
Ez férelérthetően van fogalamzva.
L3=végig készen kell állnod
L4=adott területen(pl. autópálya) teljesen autonóm a jármű (akát alhatsz is közben), de amint elhagyja a területet akkor szól hogy mostantól ismét L3(vagy akár vezethetsz is magad ha téged épp stresszel az L3 mód)
L5=szigorúan véve a definíciót ilyen szvsz. soha nem lesz, ezt az emberek sem tudják, de ha kellően nagy már a service area és csak a behavazott zergeösvény éjszaka ami hiányzik, akkor rá fogják mondani hogy L5
© asgh2021. 02. 10.. 11:04||#5
A robottaxi koncepció több annál, mint hogy egy vállalkozás vezető nélküli flottát üzemeltet.
Ha van egy önvezető autód, akkor az üres idejében keresheti a pénzt taxizással.
Vagy egy családnak elég egyetlen autót fenntartania, mert a kocsi előbb hazaviszi a gyerekeket az iskolából, aztán elviszi anyát vásárolni, majd elmegy apáért a munkahelyére.
Sőt akár maga az autó birtoklása is idejétmúlttá válhat (max. hobbi szinten marad fenn), mert elég lesz beregisztrálni egy flottába és olcsóbban jutsz el A-ból B-be, mint ha saját autót tartanál fenn.
© defiant92021. 02. 07.. 09:14||#4
Én még kiegészíteném azzal hogy nem ver át.
Ország-image szempontjából sem irreleváns hogy a turista első benyomása nem az hogy átverte egy taxis(amivel hosszú távon több kárt okoznak a nemzetgazdaságnak mint az a pár ezres amivel lenyúlják az utast). A robot nem fog szándékosan megvezetni, pl. azért mert úgysem érted a nyelvet (sőt simán lehet vele egy app-on keresztül világnyelven kommunikálni)
© pasi29uk2021. 02. 07.. 08:10||#3
Udito hir.
Nagyon sok taxis minosithetetlen modon vezet es viselkedik szerte a vilagban. Szamottevo szolgaltatas-minoseg romlast tapasztaltam az elmult 20 evben Kb miota boldog boldogtalan felfedezte a GPSt es kikialtotta magat taxisnak.

Pl megyek A ->B ...utkozben satufek ablak le, a taxis elkuld valakit kemenyen a francba, ablak fel, es folyatodik az ut. Taxis magyarazkodik a maga 8 osztalyosnak sem nevezheto szellemei szintjen.

Az ilyen es hasonlo kozjatekok miatt fizetek inkabb dupla tarifat amikor csak tehetem.

1, nem akarok meghalni/megserulni
2, nem tesz stresszese a TAXIS UATAZAS
3, nem osztja az eszt az elet fontos dolgairol valaki akit azert fizetek, hogy elvigyen Abol Bbe.
4. Robottaxinak nem nekem kell mondani merre van az arra.....
© defiant92021. 02. 06.. 12:32||#2
Érdemes belenézni kb. hol tartanak most ezek a taxik.
Waymo Fully Autonomous Car: Afternoon City Streets! | JJRicks Rides With Waymo #24
© NEOreg32021. 02. 05.. 21:25||#1
a magyar taxisok viszont már 2022-ben tüntetni fognak miatta