SG.hu·
Palackposta - A skandináv krimi gyöngyszeme
Ha már Hollywood magasról tesz a műfajra, a skandinávok tovább gyártják a jóféle krimijeiket. A Nyomtalanul és a Fácángyilkosok után megérkezett a Palackposta is.
Hogy tetszett a Palackposta?
A krimisorozatok tévés reneszánsza sikeresen kinyírta a mozis krimik műfaját. Hollywood csak elvétve készít egy-egy rejtélyorientált, ám földhözragadt filmet, ami meglehetősen fura, hiszen ha mégis ilyesmire vetemedik, akkor nem egyszer nagy sikert arat vele - elég csak A tetovált lányra vagy a Holtodiglanra gondolni, de persze az idei A lány a vonaton kaszálása is borítékolható. Ezen filmeknek közös vonása az irodalmi alapanyag, és ma, Magyarországon, ha az ember kortárs krimiregényre gondol, azonnal a skandinávok ugranak be neki. És az, hogy miért nem lát még több skandináv krimi-adaptációt a moziban vagy a tévében.
Nos, az elmúlt években nemcsak A tetovált lány-trilógia (Larsson) és a zseniális Fejvadászok (Nesbo) hozta el a hazai multiplexekbe a skandináv krimit, hanem a Nyomtalanul, valamint a Fácángyilkosok is - mindkettő a dán Jussi Adler-Olsen regénye alapján készült. És most érkezett meg hozzánk az író újabb művének megfilmesítése, melynek alapsztorija szerint valaki a rendőrség egy üvegbe rejtett levelet ad le, mely évek óta hánykolódott a tengerben. A régi ügyekkel foglalkozó nyomozók persze azonnal munkának látnak, és elég hamar feltűnik nekik pár gyerekrablási ügy.
A Palackposta nem a klasszikus krimik nyomvonalát követi, hanem a mai, modern vonulatot, tehát nem a "Ki a gyilkos?"-kérdésre keresik benne a választ a nyomozók (mi is hamar megtudjuk, ők is rájönnek idővel). Sokkal érdekesebb a motiváció, melyre fokozatosan vezetnek rá minket, no meg persze az, hogy sikerül-e elkapni a tettest. Ugyancsak műfaji jellemző, hogy a hatást ránk a bűnügyek körülményeivel próbálják gyakorolni. A Palackpostára alapból jellemző a nyomott hangulat, hatásos az atmoszférája, de az, hogy ezúttal gyerekek a célpontok, még jobban lehúzhat minket. Az ember válogatott szörnyűségekre képes, s célja elérése érdekében olykor negédes külső mögé rejtőzik.
Annak ellenére, hogy az epizódok nem függnek össze, a Palackposta teljesen más élményt vált ki az emberből, ha látta a korábbi részeket, és akkor, ha nem látta. Előtudás révén ugyanis már ismerhetjük a nyomozók karaktereit, pontosan tudhatjuk, hogy mire számíthatunk Mörcktől és Asszádtól, szorítunk nekik, adott esetben aggódunk is értük. Aki viszont nem ismeri az előzményeket, annak olyan érzése lehet, mintha egy tévésorozat pilotját nézné, hiszen Mörck csak lóg a levegőben, nem esik szó arról, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, ez pedig kissé elidegenítő húzás.
A lényeg persze az, hogy így is, úgy is élvezhető a Palackposta, mindenképp a hónap jól sikerült filmjei között van a helye. Egész egyszerűen üdítő látni, hogy hol tart az európai zsánerfilm, és még a történet leegyszerűsítését és a tipikus finálét is elnézzük neki, hiszen a hangulata teljesen rendben volt.
Nos, az elmúlt években nemcsak A tetovált lány-trilógia (Larsson) és a zseniális Fejvadászok (Nesbo) hozta el a hazai multiplexekbe a skandináv krimit, hanem a Nyomtalanul, valamint a Fácángyilkosok is - mindkettő a dán Jussi Adler-Olsen regénye alapján készült. És most érkezett meg hozzánk az író újabb művének megfilmesítése, melynek alapsztorija szerint valaki a rendőrség egy üvegbe rejtett levelet ad le, mely évek óta hánykolódott a tengerben. A régi ügyekkel foglalkozó nyomozók persze azonnal munkának látnak, és elég hamar feltűnik nekik pár gyerekrablási ügy.
A Palackposta nem a klasszikus krimik nyomvonalát követi, hanem a mai, modern vonulatot, tehát nem a "Ki a gyilkos?"-kérdésre keresik benne a választ a nyomozók (mi is hamar megtudjuk, ők is rájönnek idővel). Sokkal érdekesebb a motiváció, melyre fokozatosan vezetnek rá minket, no meg persze az, hogy sikerül-e elkapni a tettest. Ugyancsak műfaji jellemző, hogy a hatást ránk a bűnügyek körülményeivel próbálják gyakorolni. A Palackpostára alapból jellemző a nyomott hangulat, hatásos az atmoszférája, de az, hogy ezúttal gyerekek a célpontok, még jobban lehúzhat minket. Az ember válogatott szörnyűségekre képes, s célja elérése érdekében olykor negédes külső mögé rejtőzik.
Annak ellenére, hogy az epizódok nem függnek össze, a Palackposta teljesen más élményt vált ki az emberből, ha látta a korábbi részeket, és akkor, ha nem látta. Előtudás révén ugyanis már ismerhetjük a nyomozók karaktereit, pontosan tudhatjuk, hogy mire számíthatunk Mörcktől és Asszádtól, szorítunk nekik, adott esetben aggódunk is értük. Aki viszont nem ismeri az előzményeket, annak olyan érzése lehet, mintha egy tévésorozat pilotját nézné, hiszen Mörck csak lóg a levegőben, nem esik szó arról, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, ez pedig kissé elidegenítő húzás.
A lényeg persze az, hogy így is, úgy is élvezhető a Palackposta, mindenképp a hónap jól sikerült filmjei között van a helye. Egész egyszerűen üdítő látni, hogy hol tart az európai zsánerfilm, és még a történet leegyszerűsítését és a tipikus finálét is elnézzük neki, hiszen a hangulata teljesen rendben volt.
|
Palackposta (Flaskepost fra P)
színes, magyarul beszélő, dán krimi, 112 perc, 2016 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Hans Petter Moland forgatókönyvíró: Nikolaj Arcel operatőr: John Andreas Andersen zene: Nicklas Schmidt producer: Peter Aalbaek Jensen, Louise Vesth szereplők: Nikolaj Lie Kaas (Carl Morck) Fares Fares (Assad) Johanne Louise Schmidt (Rose Knudsen) Jakob Oftebro (Pasgard) |
