SG.hu·
Deadpool 2 - na így kell Kábelt fektetni

A Deadpool folytatása pont olyan vicces, mint elődje volt. Egyedül az újdonság ereje az, ami elmarad, de Ryan Reynolds és stábja ismét egy emlékezetes kalanddal – és egy remek "gonosszal" – bővítették a Marvel univerzumot.
Hogy tetszett a Deadpool 2?
Mikor két évvel ezelőtt Ryan Reynolds immáron második alkalommal magára öltötte a piros jelmezes, nagypofájú bérgyilkos, Deadpool szerepét, valami megváltozott a Marvel univerzumban. A sok színes hős mellett megjelent ez a brutális és mocskos szájú alak, akinek köszönhetően végül a zseniális Logan is elkészülhetett. A siker nem maradt el, a közönség díjazta, hogy egy, a képregényben látott karakterhez teljesen hű alakot látott viszont a vásznakon. És nem szabad elfelejteni a remek marketinget sem, melyek közül nem egy romantikus filmként adta el a Deadpoolt. Ha így nézzük, akkor a folytatás hozza a szintet, de most egy családi filmre váltunk jegyet.
Nem szeretném a történetet nagyon lelőni, mert elég komoly csavarok és valóban meglepő szereplők jelennek meg a történet során, így csak nagy vonalakban vázolnám a helyzetet: Kábel visszatér a jövőből, hogy végezzen egy kisfiúval, akit azonban Deadpool és csapata, az X-Force védelme alá vesz. Ennél azért jóval komolyabb tartalommal és még talán mondanivalóval is bír a Deadpool 2, mivel a család legalább olyan hangsúlyos szerepet kap benne, mint az első részben a romantikus vonal. Szóval amennyire a Deadpool 1 egy érzelmes film volt, annyira családi mozi a második kaland – azaz részben.

Miközben készültem a kritikára, elég sok egyéb beszámolót elolvastam és elég meglepve vettem tudomásul, hogy mekkora viszolygás övezi a filmet, amit én abszolút nem értek. Ryan Reynolds ismét zseniális, és bár néha a komolyabb oldalát is megmutatja a karakternek, de azért összességében hozza a képregényekben megismert bunkó és nagypofájú antihős alakját. Kellően laza és szinte már eggyé vált Deadpool-lal – mondhatnánk, hogy a korábbi próbálkozása (még Farkas első önálló bevetésében) pont arra volt jó, hogy kiderüljön, milyennek nem akarja látni senki ezt a karaktert. Reynolds megmutatta, hogy milyen az igazi Wade Wilson és szerencsére a lendületből a folytatásban sem veszített.
Pedig társai akadtak most bőven. Az X-Force csapat tagjai közül Domino az, akit ki kell emelni. A szerencséjével mindent megúszó karakter nem véletlenül kapott kiemelt szerepet a legtöbb reklámban, őt ismerhetjük meg a legjobban a filmben. A többiek és az X-Men is csak pillanatokig élhettek a lehetőséggel, de az X-Force tagjai szerencsére az önálló filmben majd megmutathatják, mennyit is érnek. Aki mellett még nem lehet szó nélkül elmenni, az a Vademberek hajszájában is villogó kis srác, Julian Dennison, aki láthatóan nem illetődött meg a hollywoodi közegtől. Nagy jövő áll még előtte, az biztos.

Josh Brolin pedig… hát azt kell mondanom, hogy a Marvel végre megtalálta azt a színészt, aki képes érzelemmel és élettel megtölteni egy főgonoszt. A színész Thanos után most Kábel szerepében bizonyítja, hogy nagyon jó választás volt őt felkérni a szerepre. Kábel motivációja abszolút érthető, a dumája szintén jó és Brolin bár balta arccal csinálja végig a filmet, de mégis képes egy szemvillantásával tartalommal megtölteni a szerepet. Kábel története is megérne egy misét, de persze nem akarom senki kedvét elvenni attól, hogy az X-Men univerzum egyik legösszetettebb figurájának bemutatkozását saját maga tapasztalja meg.
A látványon látszik, hogy jó pár millióval megtolták a büdzsét és szerencsére jól is költötték el az extra pénzt. A Deadpool 2 továbbra is egy szórakoztató, de már kevésbé polgárpukkasztó bevetést kínál, amivel bizonyára csalódást okoz pár rajongónak. Azonban aki ismét szeretne kicsit kikapcsolódni és önfeledten nevetni egy látványos akciófilmen, annak ez a film tökéletes választás lehet.