SG.hu·
Megborzongat az Örökség
A horrorrajongók számára nagyon jól telik ez az év és bár már eddig is igen jó kis filmeket kaptak, de az Örökség mindenképpen kiemelkedik még ebből a kínálatból. Borzongató, félelmetes, elgondolkodtató.
Hogy tetszett az Örökség?
Ha valamikor, akkor az elmúlt pár évben nem panaszkodhat egyetlen horrorrajongó sem, hiszen bár kapjuk az unalomig elkoptatott és éppen ezért messze kerülendő sablon filmeket (Szellemek háza, Amityville - Az ébredés), de cserébe a kisebb költségvetésű alkotások igazi klasszikusokkal kárpótoltak minket. A Tűnj el!, A babadook vagy éppen a Boldog halálnapot! eredeti megoldásaival megmutatta, hogy egy kis merészséggel lehet maradandót alkotni. Az elsőfilmes Ari Aster előtt így elég magasan volt a léc, de nem elég, hogy megugrotta, még feljebb is emelte közben a képzeletbeli vonalat.
Egy gyászoló családdal indul a film. A nagymama meghalt, a lánya valamiért nem tudja kellően átérezni a hiányát és ezt másoknak is kifejti. Egyedül a már megjelenésében is furcsa kislány az, aki olyan kérdésekkel, minthogy "Most akkor ki fog vigyázni rám?" előrevetíti, hogy nagy veszteség érte. A cselekmény szép lassan csordogál előre, megismerjük az anyuka miniatűr figurákhoz való vonzalmát, az apuka nyugodtságát, a tinédzser fiú vágyait... és ekkor még azt is hihetné a néző, hogy ez nem is egy horror, hanem egy kőkemény dráma. Azonban egy újabb katasztrófa elindítja az eseményeket és innen már nincs megállás.
Nem fogok semmilyen részletet írni a film további cselekményéről, hiszen a második felében annyi fordulat vár ránk, hogy csak győzzük összerakni a végén a darabokat. Az író-rendező Aster nagyon érzi, hogyan tud a lelkünkig hatoló félelmet kelteni bennük pusztán egy székre dobott pulcsi látványával, miközben minimális az ijesztgető (jump-scare) megoldások száma. Ez mindenképpen díjazandó és persze maga a történet is pazar. A rendezés szintén szép megoldásokkal jutalmazza a nézőt, ám mégis két színész az, akit most ki kell emelni.
A kislányt alakító Milly Shapiro már megjelenésével is elég különcnek tűnik, de játékával sokszor a felnőtteket is lemossa a színről. Akit viszont nem lehet elnyomni, az Toni Collette, aki élete legjobbját nyújtja az anya szerepében: kitöréseitől mindenki ereiben megfagy a vér. A film második felében pedig... mondjuk úgy, hogy ideje lenne egy Oscar-jelölésnek, a színésznő csak ezen alakításával megérdemelné a díjat. Egyszerre őrült, sebezhető, elnyomott, veszélyes és félelmetes.
Gabriel Byrne szintén nagyon jól hozza a sztoikus nyugalommal az eseményeket figyelő apát és ezáltal remekül ellensúlyozza az anya őrületeit. Az Örökség csak azon nézőknek ajánlott, akik szeretnek egy film megtekintése után még elgondolkodni a látottakon és nem a vérben tocsogó horrorokat kedvelik. Aster munkája ugyanis inkább egy lélektani film, melyen még sokáig eltöprenghetünk a megtekintése után és a remekül alkalmazott, teljesen hétköznapi hangok is más értelmet nyernek majd a való életben. Az Örökség az év végi listákon is szerepet kap majd, ez nem is kérdés és azt kell mondjam, hogy új etalont kapott a horrorok világa.
Egy gyászoló családdal indul a film. A nagymama meghalt, a lánya valamiért nem tudja kellően átérezni a hiányát és ezt másoknak is kifejti. Egyedül a már megjelenésében is furcsa kislány az, aki olyan kérdésekkel, minthogy "Most akkor ki fog vigyázni rám?" előrevetíti, hogy nagy veszteség érte. A cselekmény szép lassan csordogál előre, megismerjük az anyuka miniatűr figurákhoz való vonzalmát, az apuka nyugodtságát, a tinédzser fiú vágyait... és ekkor még azt is hihetné a néző, hogy ez nem is egy horror, hanem egy kőkemény dráma. Azonban egy újabb katasztrófa elindítja az eseményeket és innen már nincs megállás.
Nem fogok semmilyen részletet írni a film további cselekményéről, hiszen a második felében annyi fordulat vár ránk, hogy csak győzzük összerakni a végén a darabokat. Az író-rendező Aster nagyon érzi, hogyan tud a lelkünkig hatoló félelmet kelteni bennük pusztán egy székre dobott pulcsi látványával, miközben minimális az ijesztgető (jump-scare) megoldások száma. Ez mindenképpen díjazandó és persze maga a történet is pazar. A rendezés szintén szép megoldásokkal jutalmazza a nézőt, ám mégis két színész az, akit most ki kell emelni.
A kislányt alakító Milly Shapiro már megjelenésével is elég különcnek tűnik, de játékával sokszor a felnőtteket is lemossa a színről. Akit viszont nem lehet elnyomni, az Toni Collette, aki élete legjobbját nyújtja az anya szerepében: kitöréseitől mindenki ereiben megfagy a vér. A film második felében pedig... mondjuk úgy, hogy ideje lenne egy Oscar-jelölésnek, a színésznő csak ezen alakításával megérdemelné a díjat. Egyszerre őrült, sebezhető, elnyomott, veszélyes és félelmetes.
Gabriel Byrne szintén nagyon jól hozza a sztoikus nyugalommal az eseményeket figyelő apát és ezáltal remekül ellensúlyozza az anya őrületeit. Az Örökség csak azon nézőknek ajánlott, akik szeretnek egy film megtekintése után még elgondolkodni a látottakon és nem a vérben tocsogó horrorokat kedvelik. Aster munkája ugyanis inkább egy lélektani film, melyen még sokáig eltöprenghetünk a megtekintése után és a remekül alkalmazott, teljesen hétköznapi hangok is más értelmet nyernek majd a való életben. Az Örökség az év végi listákon is szerepet kap majd, ez nem is kérdés és azt kell mondjam, hogy új etalont kapott a horrorok világa.
|
Örökség (Hereditary) feliratos, amerikai horrorfilm, 126 perc, 2018 16 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: Ari Aster Producer: Kevin Scott Frakes, Lars Knudsen, Buddy Patrick Operatőr: Pawel Pogorzelski Vágó: Jennifer Lame Forgatókönyvíró: Ari Aster Toni Collette (Annie Graham) Gabriel Byrne (Steve Graham) Alex Wolff (Peter Graham) Milly Shapiro (Charlie Graham) Ann Dowd (Joan) |
