SG.hu·

Klasszikus rajzfilmsorozatból készít élőszereplőset a Disney+

Klasszikus rajzfilmsorozatból készít élõszereplõset a Disney+
Gargoyles-tévésorozat készülhet élő szereplőkkel.

Nyáron még arról számolhattunk be, hogy a Belfast Telegraph értesülései szerint Kenneth Branagh rendezheti a tervezett Gargoyles-filmet, mely a 90-es évekbeli animációs tévésorozat alapján készülne, mely olyan éjjeli teremtményekről szólna, akik nappal kővé válnak. Természetesen élőszereplős adaptációról volt szó, amit a Disney gyártanat, hiszen a sorozat is a stúdióhoz tartozott. Most pedig egy sorozat tervéről értesült a The Hollywood Reporter. A Disney+ által fejlesztett projektet Gary Dauberman készíti James Wan executive producerkedése mellett.

Érdekesség, hogy már jó ideje szó van a Gargoyles filmet adaptációjáról. 2011-ben David Elliot és Paul Lovett, a G.I. Joe: The Rise of Cobra két írója lett kijelölve a szkript elkészítésére, majd 2018-ban Jordan Peele próbált pitchelni egy filmet a Disney-nek, de ebből sem lett semmi.

Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2023. 10. 18.. 08:08||#2
Ez így igaz, de nekik már többször is sikerült, ezért is csinálják, jó pár bomba siker, jó pár jól fogadott filmen vannak túl, nem egyet folytattak is.

Egyébként a fordítottja is igaz: ha sokszor próbálkoznak, akkor egy vagy pár nem fog sikerülni.
Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2023.10.18. 08:10:40
© Sequoyah2023. 10. 17.. 16:37||#1
Ha eleg sokszor probalkoznak ezzel (rajzfilmbol eloszereplos), akkor majd csak sikerul egyszer😊