SG.hu·

Már a horrorfilmek sem kellenek a magyaroknak

Már a horrorfilmek sem kellenek a magyaroknak
Egymás után sülnek be itthon a hollywoodi filmek

Amerikában a Hívatlanok – Első fejezet, azaz a The Strangers: Chapter 1 elfogadhatóan szerepelt, 11,8 millió nézővel abszolválta a hétvégét, azaz pár nap alatt visszahozta a gyártási költségeit és egyértelműen profitábilis lesz (már a mozikban, de lakossági piacon, tévében és streamingen meg fogja többszörözni a mozis profitját), itthon azonban ahelyett, hogy a műfajban elfogadható 12-15 ezer nézővel nyitott volna, csak 4 100 jegyet adtak el a vetítéseire, amiben az is közrejátszhatott, hogy mindössze 37 moziban adták a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján.

Ezzel a film mindössze 7. helyen nyitott a négy hete moziban lévő Challengers és a kilenc hete látható Kung Fu Panda 4 között. A másik friss horror, A halálkártya kicsit javított múlt heti zakóján, hiszen 24%-os csökkenéssel 8 844 nézőt hozott csütörtök és vasárnap között, vagyis a hasonlóképpen ismeretlen színészgárdával, de az ismeretlen cím okozta hátrány nélkül is jobban szerepel, mint ismert című műfajtársa.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pontiac22024. 05. 23.. 09:05||#4
Na ezért halott a horror Magyarországon.
© manson2222024. 05. 22.. 20:36||#3
Az igazi horrorfilmeket Will Ferrell főszereplésével láthatjuk.
© kalapos012024. 05. 22.. 18:54||#2
Ööö, most akkor hirtelen ízlése lett a magyaroknak, akik a minőséget teszik sikerré és a gagyit megbuktatják? És meg tudják állapítani a reklámokból, hogy mi a jó és mi nem? Kezdjük el sorolni a sok rossz, de sikeres és jó, de bukott filmet?

Ne legyünk már ennyire viccesek. A nézők nem a jót nézik, hanem azt, amit érdekesnek találnak. És nyilván ez sokszor inkább a gagyi, a jó cuccok azért inkább nem túl sikeresek, ami gagyi, ahogy írod a Démonok között, azt meg zabálja a pórnép, mert nem tudja, hogy mi az igazán jó.
© Pontiac22024. 05. 22.. 14:14||#1
De kellenek. Csak nem mindegy hogy milyen, mert sajnos egyre több gagyi szemét jelenik meg ami a kutyának sem kell. Csináljanak igazi horrorfilmet és lesz rá érdeklődő.
pl:. pár folytatás ( alien) (démonok között) ( Apáca) ( predátor) de ne valami alacsony költségvetésű szemetet.