SG.hu·

Gladiátor 2 - öreg már Ridley Scott, de nem vén

Gladiátor 2 -  öreg már Ridley Scott, de nem vén
A Gladiátor folytatása közel sem annyira rossz, mint az előzetes hírek alapján hallani lehetett.

Ridley Scott számos klasszikus filmet tett le az asztalra és ezek közé tartozik a Gladiátor is. A Gladiátor, mely ismertté tette Russell Crowe-ot, mely ismét divatba hozta az úgynevezett szandálos filmeket. És az a Gladiátor, melyből kiderült, hogy Rómában már akkor is gázpalackkal hajtották a hintókat. Sokan tartják és vallják, hogy nem minden filmnek szükséges folytatás. A Joker tökéletes példája ennek, de feltehetően A remény rabjai vagy a Halálsoron is megsínylené egy folytatás megjelenését.


A Gladiátor folytatásában Hanno, a Numidiában élő harcos városa védelme közben elveszíti feleségét és rabságba esik. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy elkezdje tervezni vérbosszúját Acacius tábornok ellen, aki a római sereget vezette a csatában. Ebben segítségére van a rabszolgából nemessé avanzsált Macrinus, akinek azonban megvannak a saját tervei a fiatallal és a csillapíthatatlan haragjával.

A sztori egészen ismerős lehet, hiszen sok elemet tartalmaz, ami már az elsőben is szerepelt. És ez nem véletlen, Scott a film elején a biztonságra megy és így természetesen kapunk egy összefoglalót a főcím alatt Maximusról, egy hatalmas csatával indul a film, majd megtörténik az árulás és bemutatkozik Róma és a Colosseum is. Az egykori rabszolga/mentor figurája is ismerős lehet, itt azonban Denzel Washington alakítja Macrinust - nagyon jól. Végig érezzük, hogy ez a fickó bármit megtenne a hatalomért és a film során minden lépésével bizonyítja is ezt.


Washington lubickol a szerepben és bár néha kicsit túljátssza a szerepét, de ettől csak még jobban illik az amúgy nagyon sok aranyifjú lakta Rómába. Főleg, hogy az ikercsászárok korában járunk és Getát és Caracallát nem a józan esze miatt félik az alattvalóik. Süt róluk az elkényeztetettség és az őrület és szerencsére mindkét színész, Joseph Quinn és Fred Hechinger remekül oldják meg a feladatukat. Mindkettőt már az első pillanattól gyűlölhetjük.

A főszereplő, Hanno már kicsit más tészta. Paul Mescal nagyon jól hozza a haragos és csak a bosszúra vágyó férfi szerepét. Érezzük a fájdalmát és ahogy megismerjük múltját, minden kezd szépen a helyére kerülni. Még az első részben feltett kérdésre választ kapunk és ez összefügg Maximus-szal is. Pedro Pascal most is remek, látni a szemében a fájdalmat, a megtört embert, aki egykoron Róma hőse volt.


A Gladiátor II-n nagyon látszik az állítólagosan ráköltött 250 millió dollár. Róma egyszerűen zseniálisan fest, az összecsapások rendkívül látványosak és nem zavaró a CGI sem. A vásznon nagyon jól festenek a csaták, a Colosseumban lezajlott naumachia, azaz vízi ütközet, ahol még pár cápa is felbukkan. Bár több, mint két óra a film, de az idő gyorsan eltelik, talán túl gyorsan: kellett volna még pár jelenet egyes érthetetlen dolgok megmagyarázására, hogy megértsük a szereplők változó motivációit. Mert a váltások a színészeknek nem állnak jól, főleg a főszereplő Mescal az, aki nem igazán érzi a karaktert, ha az nem haragos.


Kis kitekintő, de értetlenül állok a sok negatív kritika és alacsony pontszám miatt, mert azt gondolom, hogy a Gladiátor II nem szolgált rá. A történet izgalmas, a karakterek jók, a látvány elsőrangú és nem rontott az elődön sem. Szóval akinek tetszett az első rész, mindenképpen adjon esélyt a filmnek, de persze csodát ne várjunk. Ez már egy öreg Ridley Scott filmje, aki a Napóleont készítette és nem a fiatalabbé, aki A Sólyom végveszélyben-t vagy a Szárnyas fejvadászt vezényelte feszesen. 6,5/10



Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Gladiátor II (Gladiator II)
szinkronizált, amerikai-angol akciófilm, kalandfilm, filmdráma, 148 perc, 2024
16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyv: David Scarpa
Operatőr: John Mathieson
Producer: Aidan Elliott, Laurie MacDonald

Connie Nielsen (Lucilla)
Paul Mescal (Hanno)
Pedro Pascal (Marcus Acacius)
Denzel Washington (Macrinus)
Joseph Quinn (Géta császár)
Derek Jacobi (Gracchus)
Fred Hechinger (Caracalla császár)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012024. 11. 25.. 15:21||#2
Hát, ez nagyon jól sikerült. Lehet, hogy nem annyira hú, de igényes vagy Oscar-díjas, mint az előző, de élvezetes, szórakoztató.
© Midas2024. 11. 18.. 11:08||#1
Tényleg nem lett rossz.