SG.hu·

Toy Story 5: itt az első magyar előzetes

Toy Story 5: itt az elsõ magyar elõzetes
Júniusban megint Toy Storyt nézhetünk.

Megérkezett a Toy Story - Játékháború ötödik részének szinkronizált előzetese, amiben feltűnik az, aki ezúttal a komoly problémákat fogja okozni. A filmet egy igazi Pixar-nagyágyú, Andrew Stanton rendezte.


Az, hogy ötödik részt kap a franchise, nem csoda, ha a bevételeket nézzük. Az 1995-ös első film Amerikában 223 millió dollárt hozott, míg a világ többi részén 171 milliót, ami elég komoly sikernek számított majdnem 30 éve. A sorozat 1999-ben folytatódott, a siker pedig még nagyobb volt, globálisan 100 millióval több (Észak-Amerika: 246 millió, nemzetközi: 252 millió), A harmadik rész csak 2010-ben érkezett, de a nézők száma az évek során csak nőtt, és ez vált a legsikeresebb epizóddá, globálisan már az egymilliárdos bevételt is átlépte 415 milliós amerikai és 652 milliós nemzetközi bevétellel. Míg 2019-ben a negyedik rész esetében (az utóbbi két film már 200 millió dollárból készült) Amerikában kis mértékben nőtt az érdeklődés (434 millió dollár), nemzetközileg azonban csökkent (640 millió), de egy hajszállal még így is jobban teljesített globálisan, mint a harmadik film.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2025. 12. 10.. 16:00||#1
"Az 1995-ös első film Amerikában 223 millió dollárt hozott, míg a világ többi részén 171 milliót, ami elég komoly sikernek számított majdnem 30 éve."
Ha korrigáljuk az inflációval akkor ez kb. 840 millió dollár. Ez nem csak akkor volt komoly siker, hanem ma is az. 63 millió dollárba került a film (infláicóval korrigált érték) és ~840 misit hozott. Azzért ez még ma is igencsak jó eredmények számít.