SG.hu·
Készül A mogyoró-meló 3

Lehet, hogy lesz The Nut Job 3.
Az első A mogyoró-meló (The Nut Job) nem lett pocsék film, de elég feledhetőre sikeredett, és túl sikeresnek sem mondható, azonban mivel nem került sokba, ezért az Open Road Films elkészítette a második részét The Nut Job 2: Nutty by Nature címmel. És most, 9 évvel azt követően már a harmadikon dolgoznak. Erről csak annyit lehet tudni, hogy visszatérne rá minden kiemelt szerepelni, és a filmben központi szerepet kapna Surly (alias Grimbusz) lánya is, Hazel, aki apjával való kapcsolatát teszi próbára egy kirándulással, amikor is feltűnik a régi ellenlábas Mosómedve (alias Csutak), hogy végre bosszút álljon.
Az első epizód 64 millió dollár belföldi összbevételt ért el 2014-ben, míg az Amerikán kívüli bevétele valamivel több, mint 56 millió dollár volt. A 2017-es folytatásnak hazájában csak 28 millió dollárra futotta, nemzetközileg pedig további 40 folyt még be.