SG.hu·

Nagyon úgy tűnik, hogy lesz Szemfényvesztőlk 4

Nagyon úgy tûnik, hogy lesz Szemfényvesztõlk 4
Dolgoznak az új Now You See Me-filmen.

Áprilisban megírtuk, hogy a Lionsgate egyik filmes vezetője, Adam Fogelson azt nyilatkozta a CinemaConon, hogy már alig várja, hogy lássa a közönség a Szemfényvesztők (Now You See Me) harmadik részét, és örömmel jelentheti be, hogy már a negyedik epizódot is elkezdték fejleszteni, és ebbe novemberben a rendező, Ruben Fleischer is bekapcsolódhat. A napokban pedig Fleischer is megnyilvánult, és azt mondta, hogy fogják majd, amit a 3. részben felépítettek, és azzal szintet fognak lépni a folytatásban.

A 2013-as első rész az akkori nyár meglepetés sikere volt Amerikában 118, a világ többi részén pedig 234 millió dollárig jutott el 75 milliós költségvetésből. A nyilván drágább folytatás pár éve hazájában 65 millió dollárt hozott csak, nemzetközileg azonban felülmúlta az elődöt, Amerikán kívül összesen 270 millió folyt be a mozik kasszájába. Most a harmadik rész, a now You See Me: Now You Don't Amerikában már 68 milliós bevételnél tart, nemzetközileg pedig 158 milliónál.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!