SG.hu·
Már első itthon a Spartacus: Ashur háza

Már a Canal+ legnézettebb sorozata az új Spartacus.
Múlt héten itthon is bemutatásra került streamingen és a tévében is a Spartacus: Ashur háza (Spartacus: House of Ashur) című sorozat, és bár egy ideig a napi toplisták alapján a sorozat még csak a Canal+ platform második helyén volt (mindössze a nemrég bemutatott A bérgyilkos előzte meg), mostanra megtörtént a hatalomátvétel, és a kardozós-szeretkezős széria került a top pozícióba.
Még a 2023-as év elején derült ki, hogy az amerikai Starz csatorna elkezdett dolgozni a Spartacus feltámasztásán, illetve folytatásán az eredeti széria készítőjének, Steven S. DeKnightnak a készítésében. A berendeléskor annyit lehetett tudni, hogy az új fejezet a rabszolgahad leverése után játszódna, és az árulások, félrevezetések és vérengzés új történetét hozná el, és hogy lennének karakterek, akik visszatérnek, illetve, hogy a főszereplő Nick Tarabay, aki Ashurt alakított az eredeti sorozatban. A sorozatból kiderül, hogy mi történt volna akkor, ha Ashur nem hal meg a Spartacus legvégén, és megkapta volna Batiatus gladiátor iskoláját cserébe azért, hogy segített a rómaiaknak véget vetni a rabszolgafelkelésnek.