SG.hu·

Megtorpant a DSLR-ek menetelése

Nagy a baj a fényképezőgép gyártóknál: eddig csak a kompaktok eladása csökkent, de most már a cserélhető objektíves gépek növekedése is megállt. Telítődtek a piacok vagy nincs pénze az embereknek?

A Canon szokásos időszaki nyereség-előrejelzésében története során először arról számolt be, hogy lassul a cserélhető objektíves fényképezőgépek eladása. A bejelentés szerint 2014-ben 8 millió DSLR és tükör nélküli masina eladására számítanak, ami jelentős visszavágása a korábbi 9 milliós célszámnak. A kompaktoknál nem rontották a várakozásokat, azoknál továbbra is 14 millió példány értékesítésével kalkulálnak. Mindezzel együtt összbevételüket 260 helyett 240 milliárd jenre prognosztizálják, ez kb. 540 milliárd forintnak felel meg. Az illetékesek a visszaesést az európai és az ázsiai gazdaságok gyengélkedésével magyarázzák, elemzők szerint viszont lehetséges, hogy a dolgot az okostelefonok kameráinak tudásnövekedése okozza, a kompaktok után a felső szegmenst is elérte ennek hatása. "Az okostelefonok strukturális problémát jelentenek a gyártók számára - mondta Takashi Aoki a Bloomberg hírügynökségnek.


A bejelentés természetesen zuhanásba taszította a Canon részvények tőzsdei árfolyamát: idén eddig a Canon papírok 7, a Nikon viszont 33 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Tehát hiába gyengíti a japán kormány a jent, így téve olcsóbbá a helyi cégek termékeit, ez sem segít, az Apple, a Nokia és a Sony egyre jobb telefonjai és szenzorai elszívják a vásárlókat a fényképezőgépektől. Tavaly augusztushoz képest idén augusztusban 19 százalékkal kevesebb fényképezőgép kelt el, ráadásul ez már az egymást követő kilencedik hónap, amikor csökkenést tapasztalunk - számolt be a statisztikát készítő tokiói CIPA (Camera & Imaging Products Association).

Az IDC közlése szerint a digitális fényképezőgépek eladásainak visszaesése évek óta tart, viszont míg a kompaktok piacát szinte felzabálják a mobilok, addig az SLR és a tükör nélküli cserélhető objektíves gépek eddig immunissak voltak erre a nyomásra. A járvány azonban úgy látszik megállíthatatlanul terjed. "10-15 százalékos visszaesésről beszélhetünk világpiaci szinten. Ez azért sokkoló adat, mert a piac korábban majdnem egy évtizeden át folyamatosan két számjeggyel bővült" - mondta Chris Chute a Financial Postnak. Chute közlése szerint a folyamat gyorsul és a japán cégek mindegyikét (Canon, Nikon, Sony, Fujifilm stb.) érinti. "A Nikon nemrég közölte, hogy öt éven belül megoldják a dolgot, véleményem szerint viszont ezt az öt éves tervet öt éve kellett volna bejelenteniuk. Öt év múlva már nem biztos, hogy a piacon lesznek" - mutatott rá a helyzet súlyosságára.

Ugyan már a rég megszűnt Palm digitális asszisztenseiben is volt kamera, de az igazi verseny az Apple beszállásával kezdődött. Az iPhone 4 és iPhone 4S voltak az első széles körben elkelt, jó minőségű kamerával szerelt okostelefonok, a hátsó megvilágítású, un. BSI szenzorok drámaian megnövelték a befogott fény mennyiségét. A képek világosabbak, a színek pontosabbak lettek, felvételeik párba állíthatókká váltak a kompaktokéval. Ez persze a profiknak szánt SLR gépeket nem érintette, és az okostelefonok ma sem tudnak konkurálni a Canon és a Nikon felsőkategóriás típusaival. De a baj az, hogy erre nincs is szükség, ugyanis a legtöbb fogyasztót nem érdekli ennyire a képek minősége. A hardver helyett - melyet a fenti gyártók az elmúlt ötven évben szinte tökélyre fejlesztettek - manapság a szoftverháttér került előtérbe.


A világ változását a japán cégekkel szemben még az egyébként drámaian tévúton járó kanadai BlackBerry is észrevette, egy tavalyi konferencián olyan újítást jelentettek be, amely azáltal ígért jobb fotókat, hogy még az exponálógomb megnyomása előtt elkészítette a felvételt, majd utána felajánlotta tárolásra. A finn Nokia más megoldást választott a jó fotókhoz: óriási, 41 megapixeles szenzort használnak, majd annak képét kisebb, könnyebben kezelhető méretűvé alakítják át, így érve el a lehető legjobb minőséget. Mindezeken túl ott van a vezeték nélküli kapcsolódás, a közösségi hálózatokon megosztás, a mobilban lévő szerkesztő szoftverek, a felhőbe történő tárolás - ezek egészen a legutóbbi időkig mind hiányoztak mind a kompaktokból, mind a DSLR-ekből. (Itt említenénk meg a Samsung Androidos meglepetését is.)

A Nikon bevételeinek 78 százalékát a fényképezőgép eladásokból szerzi, ezzel szemben manapság több fotó készül iPhone-nal, mint bármilyen más fényképezőgéppel a világon. A fogyasztói ízlések változásával már nem a képminőség a legfontosabb, második helyre esett vissza a megoszthatóság, az olyan webhelyek, mint a Facebookra való továbbíthatóság mögött.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mortep2013. 11. 14.. 09:14||#17
Részben egyetértek veled. A legtöbb embernek megfelel fotózásra a mobiltelefon is, ha van fény. Viszont ha gyengék a fényviszonyok akkor bizony nagy lesz a minõségi külömbség a mobil meg a dslr képei közt.

Ezt az átlagjúzer is hamar észreveszi..
© Zro2013. 10. 31.. 13:40||#16
Nézd csak meg mit tud a ML, s próbáld ki, utána írj róla véleményt, addig felesleges. A mobiltelefonok meg természetesen kihatnak mind a DSLR, mind a kompakt fényképezõ piacra. S a legtöbb embernek bõven elég ez a minõség, amit a mai telefonok tudnak. Komolyabb géppel is csak az tud jó képeket csinálni, aki ért hozzá, ha csak kattintgatsz felesleges cipelnie bárkinek a plusz kilókat, nem lesz akkora minõségi különbség egy ájfón vagy egy nokia és a dslr között.
© speed20062013. 10. 30.. 02:17||#15
Töltsön már valaki fel pár Nokiával, szifonnal készûlt, teljes méretû képeket. Legyen közte gyengébb fény viszonyok közt készûlt is, pár éjszakai, meg pár gyors mozgásról. Mindenféle utófeldolgozás nélkûl persze. Kápráztasson el valaki végre.
© speed20062013. 10. 30.. 02:08||#14
Az utolsó mondatoddal, mire gondoltál? Mi kéne bele? Angribõrdsz? (csak poén) De komolyan, mit szeretnél viszont látni, egy objektív nélkûl is egy kilós gépen?
© speed20062013. 10. 30.. 01:53||#13
Jesszus! Mibõl legyen a borítása? Bálnapénisz bõrbõl?
© Sequoyah2013. 10. 29.. 10:33||#12
A DSLR-be abszolút nincs igény semmi extra szoftverre. Az alsóbb kategóriába szivárognak az ilyen játékok, mint wifi, meg GPS, de ezek tudatosan ki vannak hagyva a közép és felsõkategóriából, mivel ott már tényleg fényképezésre használják õket nem játszadozásra.
© Sequoyah2013. 10. 29.. 10:28||#11
Most már azért kezdik meglépni az alap minõségi követelményeket. Egy új Nokia Pureview, vagy iPhone által készítettt képet már nem szégyenlek publikálni amatõr fotósként a DSLR-rel készített képeim mellé.
© AgentKis2013. 10. 28.. 16:32||#10
"A telefonos kamerák viszont tényleg iszonyatosan igénytelenek." Na de szinten vannak a 10 évvel ezelõtti kompaktokkal. Azokat akkor szerettük...
© IJK2013. 10. 28.. 11:26||#9
Nincs köze a dslr piacnak a mobilokhoz. Az elõbbi igényes amatõrök és profik eszköze, az utóbbi pedig a facebook-megosztó tömegeké. A DSLR piac már pár éve telítõdött, lassan csak a tönkrement kamerákat pótolják, sok esetben tükörnélküli rendszerrel.
4 évig volt D50-em, most egy D200-at nyúzok, mindkettõt használtan vettem. D50-et odadtam tesómnak és még ma is vígan mûködik 9 évesen. Ezekkel a "régi" gépekkel is kiváló fotókat lehet készíteni, leginkább magas érzékenységen véreznek el a modern érzékelõkkel szemben. Nem látom értelmét hogy amatõr hobbifotósok évente cserélgessék a vázakat, de megkockáztatom hogy a profik többségének is felesleges.
© fonak2013. 10. 28.. 03:58||#8
"Gyakorlatilag nincs értelme profi gépet venni. Csak annak, aki azzal dolgozik pénzt keres vele."

Régen, a filmes korszakban is így volt. Az átlag embernek meg volt egy point and shoot gépe amivel családi fotókat stb. csinált. Azt meg bõven kiváltja egy jobb telefonos kamera. Volt a digi fényképezõgépeknek egy nagy felfutása kb. 10-15 évvel ezelõttõl, amikor mindenki akart egyet, aztán megvette 1-2 évenként a kétszer annyi megapixeles újat, aztán elhitte, hogy neki DSLR kell mert az az igazi (amikor megjelentek az elérhetõ árú DSLR-ek, elõször a Canon EOS 300D 2003-ban) olyanok is megvették a DSLR-t akiknek nem volt tükörreflexes filmes gépük korábban, cserélhetõ objektívekkel - a "profi" fotózás, mint hobbi a digitális képek könnyû megoszthatósága miatt erõsen terjedt, amíg be nem ütött a válság 2007-8-ban, addig elkölthetõ pénzük is több volt széles rétegeknek (esetleg hitelbõl...) mint manapság, ez véget ért. Így kevesebben fogják évente-kétévente lecserélni, ha már van, vagy egyáltalán venni, ha nem volt eddig se. Valljuk be mesterségesen kreált igényrõl, költséges hobbiról van szó inkább mint ténylegesen szükséges dologról, amíg válság van, addig pedig az utóbbiak élveznek elsõbbséget a családi költségvetésekben. Bár a japán és más gizda turisták nyakában azért továbbra is ott fog fityegni a DSLR a nagy bunkó, árnyékolós obival. :)