SG.hu·

Nem kell kikapcsolniuk mobiljaikat a Germanwings utasainak

Nem kell kikapcsolniuk mobiljaikat a Germanwings utasainak
A Germanwings teljes útvonalán, valamennyi repülőgépén használhatják az utasok 2014. márciusától elektronikus útitársaikat felszállás és landolás alatt is, továbbá a parkolási pozíció elhagyása, illetve a parkolás megkezdése során.

A cég közleménye szerint az utasok táblagépeiket, okostelefonjaikat és e-book olvasóikat a fedélzeti tartózkodás teljes időtartama alatt megszakítás nélkül bekapcsolva hagyhatják. Az egyetlen kikötés, hogy az eszközöket ún. repülési üzemmódba kell állítani.

A Germanwings ezzel az Európai Bizottság egy új javaslatát és a Szövetségi Légügyi Hivatal megfelelő engedélyét helyezi át a gyakorlatba. Az engedély Németországban jelenleg valamennyi Airbus típusú repülőgépre vonatkozik, a Germanwings flottáját pedig kizárólag Airbus A319-es és A320-as repülőgépek alkotják. Idáig valamennyi elektronikus berendezést a repülőgépek felszállása és landolása alatt ki kellett kapcsolni.

Mivel a Germanwings úgy látja, hogy ez a lehetőség jelentősen hozzájárul az utasok kényelméhez, a légitársaság a lehető legkorábbi időpontban vezeti be az új irányelvet. A repülés időtartama alatt a többi utasra való tekintettel a telefonálást továbbra sem engedélyezik. A mobiltelefonok, táblagépek bekapcsolva maradhatnak, de a készülékeket repülési üzemmódra kell átállítani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2014. 03. 01.. 14:07||#4
hülyeséget beszélsz.

1. Leszállás közben nem tudsz telefonálni, mert nincs térerõ.
2. Leszállás közben az utaskisérõk is becsatolva ülnek, fogalmuk nincs róla, hogy a 13. sor szélén az ablaknál egy ember telefonál vagy nem.
© attes2014. 02. 28.. 23:47||#3
Mondjuk nyilván ha valaki leszállás közben nekiáll telefonálni, arra azért harapnak.
© attes2014. 02. 28.. 23:28||#2
Sehogy. Mivel eddig még nem sikerült bebizonyítani, hogy tényleg veszélyes lenne, és inkább csak a maximális biztonságra törekvés miatt elõvizágyatosságbó kapocsltatták ki.
Elõvigyázatosságból szabják meg most is a repülõ üzemmódot, de ha nem repülõ üzemmódban veszélyes lenne, akkor még így sem engednék meg.
© paby882014. 02. 28.. 15:03||#1
És hogy ellenõrzik, hogy átállították-e?