SG.hu·

Szigorítani fogják a telefonos feltöltőkártyák forgalmazását Romániában

Törvénytervezetet fogadott el a román kormány szerdai ülésén a telefonos felöltőkártyák forgalmazásáról, az új rendelkezések értelmében csak a vásárló személyi adatainak rögzítésével adhatók el ezek.

Romániában eddig a személyi adatok rögzítése nélkül is lehetett vásárolni felöltőkártyát, azaz a vásárlónak nem kellett felmutatnia a személyazonossági igazolványát. A nemzetbiztonsági megfontolásból elfogadott tervezet arra kötelezi a már most ilyen kártyával rendelkező tulajdonosokat, hogy utólag adják le személyi adataikat, ellenkező esetben a szolgáltató eltilthatja őket a telefonhasználattól. A tervezet a hatályba lépéstől számított hat hónap türelmi időt szab a felhasználóknak és a szolgáltatóknak, hogy szerződésben rögzítsék a személyi adatokat.

Romániában a távközlési hatóság legfrissebb adatai szerint tavaly év végén 13,5 millió érvényes feltöltőkártya volt forgalomban. A tervezetet még a parlamentnek is el kell fogadnia, a tervek szerint 2015. január 1-jén lép hatályba. A román hatóságok a nemzetbiztonsági kérdéssel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács legutóbbi ülésén döntöttek arról, hogy a kormánynak el kell fogadnia ezt a törvénytervezetet. Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter szerint a cél megelőzni és kivédeni a román nemzetbiztonságra leselkedő kockázatokat. Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia igazodik ezáltal a többi európai országban alkalmazott hasonló gyakorlathoz.

A tervezet a nyilvános tereken biztosított vezeték nélküli internetezés feltételeit is szigorítja. Az ilyen szolgáltatást biztosító jogi személyek számára kötelezővé teszi, hogy csak jelszó használatával csatlakozhassanak a hálózatukra, és a szolgáltatónak hat hónapig tárolnia kell az adatokat azért, hogy fél évig azonosíthatóak legyenek az ilyen nyilvános hálózatra csatlakozók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© barret2014. 04. 10.. 00:40||#3
Feltöltõkártyáról van szó,nem telefonkártyáról...
© fonak2014. 04. 10.. 00:06||#2
Nálunk meg eddig sem lehetett igazolvány nélkül venni ilyet...
© Borg187542014. 04. 09.. 23:49||#1
legközelebb mi lesz? a WC papírt is csak személyi felmutatásával lehet megvenni mert molotov koktélhoz lehet belõle kanócot csinálni?