SG.hu·

Bevizsgálták a Samsung tonerkazettáit

A Samsung a TÜV Rheinland előírásai szerint bevizsgáltatta az eredeti kellékeket. A cég közleménye szerint a termékek a teszt minden fázisát sikeresen teljesítették, és nemcsak a TÜV Rheinland „károsanyag kibocsátás szempontjából tesztelt” tanusítványát szerezték meg, de a „emisszió bevizsgálási” tanúsítványt is magáénak tudhatják.

A nyomtatók ma már az irodák nélkülözhetetlen részét képezik. Elterjedésükkel párhuzamosan azonban több pletyka is szárnyra kelt, miszerint ezek az eszközök káros hatást fejtenek ki az iroda levegőjére, és így a dolgozók egészségére is. Éppen ezen állítás cáfolására kezdte el a TÜV Rheinland vizsgálni a nyomtatók egészségre káros hatásait. A Samsung tonerkazettái is ilyen bevizsgáláson estek át. Első körben a német cég szakértői megvizsgálták a festékkazettákban lévő porok veszélyes anyag összetételét, és mivel ennek mértéke a kívánt értékhatár alatt volt, elkezdődhetett a következő szakasz, amikor az illékony szerves összetevők nyomtatás alatti kibocsátásának mértékét vizsgálták. A Samsung eredeti festékkazettái minden tekintetben megfeleltek a TÜV Rheinland követelményeinek, így megkaphatták a tanusítványt.

A bevizsgálási folyamat első fázisában 3 eredeti Samsung tonerkazetta kapta meg a certifikációt (MLT-D101S, MLT-D205L, CLT-406 sorozat), ám a cég tájékoztatása szerint a tanusított termékek köre folyamatosan bővül, így hamarosan a teljes Samsung kellékanyag portfolió csomagolásán találkozhatunk majd a jól ismert TÜV tanusítvány logójával.

„A Samsung mindig szigorú értékelő rendszert alkalmaz, és az elnyert tanúsítvány is azt bizonyítja, hogy nemcsak az általunk támasztott követelményeknek, de a nemzetközi előírásoknak is teljes mértékben megfelelnek készülékeink. A vállalat elkötelezett a környezetvédelem iránt, sőt a festékkazetták gyártása során, és azt követően is szem előtt tartja a fenntarthatóság szempontjait, ezért több országban – köztük Magyarországon is — lehetőséget biztosít az üres tonerkazetták visszagyűjtésére” – mondta el David SW Song, a Samsung Electronics Stratégiai Marketing, Értékesítés és Nyomtatási Megoldások Osztályának rangidős alelnöke.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!