SG.hu·

Saját telefonokat dob piacra a Foxconn

Saját telefonokat dob piacra a Foxconn
Valószínűleg saját leányuk nevét használják majd fel, hogy az a belépő szinten is megjelenjen.

A Foxconn a nyugati felhasználók körében leginkább az Apple termékein keresztül lehet ismerős név, a jelek szerint azonban a közeljövőben saját készülékeket is piacra dobnának. Nem véletlen, hogy a Sharp felvásárlását követően döntenek így, a leányvállalat ugyanis komoly szerepet játszhat a lépésben.

Márciusban mi is beszámoltunk az érdekes elhatározásról, amelynek eredményeként a japán Sharp a reméltnél jóval kevesebb pénzért került át a tajvani Foxconn tulajdonába. Már akkor tudni lehetett, hogy komoly pénzeket ölnének az új leányba annak feltámasztása érdekében, bár itt akkor az OLED-kijelzőket, valamint a nyomtatókat említették példaként, kevesebb figyelmet fordítva az okostelefonok területére. Érdemes megjegyezni azonban, hogy az Aquos család révén a cég a japán telefonos piacon is jelen van, bár innen hiányoznak a belépő szintű és a középkategóriás megoldások.

Várhatóan ezen változtat majd a Foxconn döntése, amelynek értelmében a japán piacon jelennének meg saját okostelefonokkal. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy pontosan mely márkanév és logó alatt jelennének meg ezek a készülékek, jó eséllyel azonban a Sharp nevét használnák erre fel, ami egyben azt is jelenti, hogy ez utóbbi szereplőn keresztül szeretnék lefedni a teljes szegmenst. A hír egyben az idők változását is kitűnően jelzi, hiszen egy tajvani vetélytárs japán piacon való megjelenéséről van szó, amire eddig nem nagyon volt példa.

Az iparági források szerint a lépés megvalósítására legkorábban a jövő év első negyedében kerül majd sor, itt egyelőre nem említik a többi régióban való megjelenést – nincs kizárva azonban, hogy a japán rajt pusztán egy korlátozott célú teszt, amely egy jóval nagyobb erőfeszítést előz meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bigjoe2016. 10. 11.. 14:52||#2
Logikus.. Tuti sokat tanultak az amcsiktól.. 😉
© Tetsuo2016. 10. 11.. 12:59||#1
https://kuruc.info/r/58/164845/

Ennél - reméljük - jobb lesz.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.10.11. 12:59:29