Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből Informatika és tudomány
Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből
2017. június 2. 06:11, Péntek
Trump döntését szinte mindenki bírálta a nagyvállalatoktól kezdve az európai politikusokig, csak néhány republikánus támogatja.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, egyúttal új klímatárgyalásokat sürgetett. A Fehér Ház Rózsakertjében mondott mintegy félórás beszéde előtt Mike Pence alelnök méltatta Donald Trumpot, s hangsúlyozta, hogy elnökségével "Amerika ismét nagy lesz". Trump beszédében leszögezte: az Egyesült Államok kivonul a 2015-ben aláírt párizsi klímaegyezményből, de kész arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a visszalépés feltételeiről vagy a megállapodás teljes újratárgyalásáról. Az amerikai kormány kísérletet tesz a megállapodás újratárgyalására - hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy a nemzeteknek egyenlően kellene megosztaniuk egymás között a terheket és a felelősséget is. Az elnök hangsúlyozta, hogy a kilépés elhatározásával betartja választási ígéretét, konkrétan azt, hogy az amerikai nép, az amerikai munkások érdekei számára az elsődlegesek.
Trump leszögezte: június elsejétől az Egyesült Államok beszünteti pénzügyi hozzájárulását a klímaegyezményhez, és nem költi tovább az amerikai adófizetők pénzét a párizsi egyezménnyel létrehozott Zöld Klíma Alapra sem. Az elnök hangsúlyozta: álláspontja szerint a megállapodás megkötése előtt elődje, Barack Obama "rosszul tárgyalt és csak elkeseredettségből" írta alá a végső megállapodást, amely így az Egyesült Államokra nézve hátrányos lett, s más országokat juttatott előnyökhöz. Ezzel összefüggésben kiemelte: Kína a megállapodás ellenére is változatlanul a világ egyik legnagyobb széndioxid-kibocsátója, és a párizsi egyezmény alapján lehetősége nyílik a károsanyag-kibocsátás növelésére 2030-ig.
Az elnökválasztási kampánya egyik igéretét teljesíti ezzel most
Trump szerint az Egyesült Államok így is a világ vezető energiatermelője, nincs hát szüksége az amerikai munkásoknak ártalmas, rossz megállapodásra. "Az amerikai elnöknek elsődleges kötelessége, hogy a saját népét védje" - fogalmazott, s leszögezte: az ő feladata az, hogy a Pittsburghben élők, és ne a párizsiak jövőjével foglalkozzon. Viszonylag részletesen foglalkozott Trump elnök a gazdasági kérdésekkel. Leszögezte, hogy egy felmérés szerint 2040-ig 6,5 millió állás szűnik meg az iparban, amennyiben érvényesítik a párizsi klímaegyezményben foglalt előírásokat. Közölte: különösen nagy károkat szenvedne a szénipar, amely jelenleg az amerikai energiatermelés egyharmadát adja. Nem reálisak szerinte azok a célok, amelyeket a széndioxid-kibocsátásra vonatozóan az Obama-adminisztráció meghatározott. Donald Trump leszögezte: az Egyesül Államok máris drámai mértékben, 2006-tól mostanáig 12 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátását.
Már a bejelentés előtt többen valószínűsítették, hogy Trump betartja kampányígéretét, és tényleg ki fogja léptetni az Egyesült Államokat az egyezményből, amelynek alapján az Egyesült Államok egyebek közt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest. Washington szövetségesei korábban komoly aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok esetleges kilépése miatt. A megállapodást eddig már 147 ország ratifikálta. A Fehér Ház munkatársai is megosztottak voltak a kérdésben, és a kilépést több amerikai nagyvállalat is ellenezte.
Elítélte a döntést a General Motors, az Egyesült Államok elsőszámú autógyártó cége. A General Electric vezetője, Jeff Immelt Twitter-bejegyzésében arra buzdította a gazdasági élet szereplőit, hogy a döntés ellensúlyozására a maguk területén tegyenek meg mindent a környezet védelme érdekében. Elon Musk, aki a többi között az elektromos autókat gyártó Tesla vezetője is, bejelentette: kilép az elnök gazdasági tanácsadó testületéből.
Barack Obama, az előző amerikai elnök percekkel a bejelentése után közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy a döntéssel a Trump-kormányzat "elutasítja a jövőt". Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Trump elnök döntése nem akadályozza a környezetvédelmi intézkedéseket és a klímavédelmet a világ többi részén. Közleményében Obama emlékeztetett arra is, hogy a párizsi egyezményt "a világpolitikában betöltött amerikai vezető szerepnek" köszönhetően fogadták el. Álláspontja szerint "a magánszektor máris döntött, és olyan jövőt választott, amelyben visszafogott a szénfelhasználás". Úgy vélekedett, hogy a klímaegyezményben részt vevő országok aratják majd le az egyezmény "gyümölcseit" mind az új munkahelyek megteremtésében, mind a kreativitást igénylő állások megteremtésében.
Több tucat amerikai város és szövetségi állam azonnal ellenvéleményét hangoztatta, és szervezkedni kezdett a klímaegyezményt tiszteletben tartók tábora is. Pittsburgh polgármestere mellett a massachusettsi Boston, New York és a louisianai New Orleans polgármesterei tettek hitet a párizsi egyezmény mellett. Mindhárom nagyváros polgármestere demokrata párti politikus. A Polgármesterek a Klímavédelemért nevű laza szervezet - amely az Egyesült Államok 61 polgármesterét fogja össze - csütörtökön este nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: tiszteletben tartják és végrehajtják a párizsi megállapodásban foglalt vállalásaikat.
New York, Washington és Kalifornia államok kormányzói - szintén demokrata párti politikusok - ugyancsak összefogtak, és az Egyesült Államok Klímavédelmi Szövetsége néven laza szervezetet hoztak létre. "Mivel az elnök engedély nélkül távol maradt e rendkívül fontos emberi törekvéstől, ezért Kaliforniának és más szövetségi államoknak kell előlépniük" - fogalmazott közleményében Jerry Brown kaliforniai kormányzó. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pedig azt ígérte, hogy a három szövetségi állam közösen megvalósítja majd a párizsi egyezményben foglaltakat.