SG.hu·

Az Amazonnál járt a magyar pénzügyminiszter

Az Amazonnál járt a magyar pénzügyminiszter
Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel.

"Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartása mellett az Egyesült Államokkal; tavaly a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom értéke meghaladta az 5,4 milliárd dollárt" – jelentette ki Varga Mihály az Amazon központjába látogatásakor, ahol Susan Pointer és Dave Bozeman alelnökökkel találkozott. A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi cégével folytatott megbeszélésen a magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország és az USA közötti külkereskedelmi egyenleg közel 1 milliárd dolláros többletet mutatott 2017-ben, ami jól mutatja a bilaterális kapcsolatok kiemelt jelentőségét.

A tárcavezető a megbeszélésen közölte, a magyar kiskereskedelmi forgalomból 4%-kal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene - folytatva az évek óta tartó bővülést - 28%-kal emelkedett tavaly, miközben a forgalom a 2016 évi 308 milliárdról 2017-ben csaknem 400 milliárd forintra bővült. Ez azt jelenti, hogy az online kereskedelem fejlesztésében még komoly lehetőségek rejlenek, ami az üzletág felfutásához és a fogyasztás bővüléséhez is érdemben hozzájárul. Mint mondta, a tartós gazdasági fejlődés és a keresetek kétszámjegyű emelkedése alapján a kiskereskedelem tartós növekedésére számítunk Magyarországon.

Varga Mihály a nap folyamán látogatást tett a Boeing cégcsoportnál is. A pénzügyminiszter a vállalatnál tett látogatás után elmondta, a magyar kormány korábban jelentős összeggel segítette a német Diehl repülőgép-alkatrészgyártó cég mérnöki üzemének létrehozását Debrecenben, amely első számú beszállítója többek között a Boeing-nek is. Hazánk elkötelezett a kutatás-fejlesztés, főként a magas hozzáadott értékű termékek minél szélesebb körű fejlesztésében, amibe a hazai felsőoktatási intézmények is szervesen bekapcsolódtak az utóbbi években – tette hozzá a tárcavezető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© esztyopa2018. 07. 30.. 15:07||#4
Vagy...a bakó...
© Acusio2018. 07. 28.. 19:35||#3
Benjamin Netanjahu egyik legfőbb szövetségeseként fogadta Orbán Viktort, Te szerencse nélküli.
© fonak2018. 07. 25.. 10:10||#2
Jaja, kb. mint amikor Orbánt valami huszadrangú diplomata fogadta Izraelben. Jó, másnap a főni is kegyeskedett aztán fogadni.
© coyote552018. 07. 16.. 18:47||#1
Helyünk a világban: súlyának megfelelően a minisztert a cég alelnökei fogadták...
Tulajdonképpen fogadhatta volna a portás bácsi is 😉