SG.hu·

Nagy-Britanniában büntetik a Huawei 5G-eszközeinek használatát

Nagy-Britanniában büntetik a Huawei 5G-eszközeinek használatát
A helyi kormány tovább szigorította a korábbi intézkedéseket.

A brit kabinet már korábban kizárta a kínai konszernt a szigetországi 5G-hálózatok kiépítéséből, a közeljövőben pedig azt szeretné, hogy azok a cégek kötelesek legyenek pénzbüntetést fizetni, amelyek a tiltások ellenére az infrastruktúrákban felhasználják a Huawei valamelyik felszerelését. Az elképzelések szerint a büntetés akár az adott vállalat éves bevételének a 10 százalékát vagy átszámítva akár naponta 100 000 fontot is elérheti.

Oliver Dowden brit digitalizálásért felelős miniszter kiemelte, hogy az új törvénytervezet a világ egyik legkeményebb távközlési biztonsági jogszabálya lehet és Nagy-Britannia számára lehetővé fogja tenni, hogy a hálózatai védelme érdekében szükséges intézkedéseket foganatosítsa. Úgy véli, a szigorú biztonsági előírások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szigetországot megvédjék a jövőbeli lehetséges kibertámadásoktól.

Victor Zhang, a Huawei alelnöke csalódottan fogadta a döntést és közölte, hogy az politikai okokból született, nem a kockázatok tisztességes értékelésén alapul. A menedzser hozzátette, hogy a tervezet elfogadása a digitalizálás két ösvénye közül a lassabbra lökte Nagy-Britanniát. Januárban a brit kormány még engedélyezte a Huawei részvételét a helyi 5G-hálózat kiépítésében, de korlátozza a társaság hozzáférését a teljes beruházási programhoz. Júliusban aztán tiltólistára került a konszern és eldőlt, hogy a brit távközlési cégek 2021-től nem vásárolhatnak a Huaweitől berendezéseket a brit 5G-hálózatok kiépítéséhez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AcsMarci2020. 11. 26.. 14:23||#4
Pont ők? Úgy látszik tényleg teljesen legyalulják a fát amin ülnek. Majd ha végre vége van a Brexitnek rájönnek, hogy hiába a királyi család, a gyarmatok nélkül vajmi keveset érnek. Az országukban is egyre nagyobb a széthúzás és ezt meg azt, hogy magukra maradta a tárgyaló partnereik kegyetlenül ki fogják használni. Én emiatt örültem volna egyedül ha Trump marad, mert ő biztos szét szívatta volna a Briteket minden egyes kereskedelmi megállapodásnál.
© nlght2020. 11. 26.. 10:38||#3
Nagyon sok ember hisz benne, hogy az 5G terjeszti a covid-ot. Ez sok szavazót is jelent.
© Zsombor992020. 11. 26.. 09:09||#2
Vajon mit vétett a szerencsétlen Huawei, hogy ilyen súlyos kitiltást kapott??
Lehetséges az is, hogy megint csak a politika rontja a helyzetet... :/
© 0Fritz2020. 11. 25.. 10:58||#1
Meg sem állt a nyelvük a finom meleg szarig.
A töketlenkedésből ítélve a brexit ügyében ezek szerint nem kaptak pontos utasításokat.