SG.hu·

Hibás grafikus kártyákat adnak el a bányászok

Hibás grafikus kártyákat adnak el a bányászok
A terület népszerűségének csökkenésével sorra adják el a kártyákat, ezek némelyik viszont hibás.

A kriptobányászok tevékenysége több szempontból komoly hatást fejt ki a grafikus kártyák (és az egyéb hardveres komponensek) piacára, erről mi is folyamatosan beszámolunk. Nemrég arról írtunk, hogy használt videokártyák lephetik el a piacot a tevékenység visszaszorulása miatt, most pedig ezek egy részének hibás mivoltáról érkezett hír.

Egy kínai felhasználó beszámolójából több következtetést is levonhatunk. Az MSI Suprim X RTX 3080 10 GB-os változatát szerezte be az alacsonynak tűnő áron, ami azonnal vonzóvá tette az ajánlatot. Hamarosan kiderült azonban, hogy a kártya mindössze 8 GB memóriára támaszkodik, a memóriabusz pedig 320 helyett csak 256 bites, ami egyben azt jelenti, hogy a sávszélesség 760-ról 610 GB/s-ra mérséklődött.

Nagyon úgy tűnik, hogy a korábban bányászatra alkalmazott kártyán 2 GB memória meghibásodott, ezt pedig letiltották, hogy megőrizzék a komponens működőképességét. Tekintettel arra, hogy a bányászok számára már a 4 GB memóriát tartalmazó kártyák is hasznosak, ez számukra nem jelentett nagy gondot, viszont az új tulajdonosnak nyilván kellemetlen meglepetést jelentett a lecsökkentett kapacitás, amire nem számított. Teljesen világos, hogy számos egyéb hasonló példány lehet a másodlagos piacon, így nagyon vigyáznunk kell a használt kártyák beszerzése során, különösen, ha az adott darab bányászoktól érkezik.

A korábbi jelzésünknek megfelelően eközben folytatódik a kártyák piaci árának csökkenése, ahogy a kínai bányászok sorra szabadulnak meg a felesleges példányoktól. A friss listázások ezt mutatják meg nekünk, a folyamat valószínűleg folytatódni fog.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Agyturbinikusz2022. 07. 26.. 12:08||#8
No de hány darab?
© rebekakocsis2022. 06. 30.. 17:53||#7
Ja, ugyanitt eladó megkímélt, hétvégén használt, garázsban tartott BMW, nemdohányzó,orvos, nyugdíjas házaspártól.
© zola20002022. 06. 30.. 16:26||#6
Szerintem itt is az van, hogy van olyan bányász amelyik ez nélkül hajtotta a kártyát, tőle nem érdemes venni, meg van olyan amelyik légkondis helységekben underclockolva kímélve használta mert kiszámolva úgy tovább termel, azt megvenném

A gond ott van hogy lutri melyiket fogja ki a vásárló
© t_robert2022. 06. 30.. 15:33||#5
Mondjuk azért volt rá esély, hogy 200 éve is félrenyúltál a használt bányászeszközzel. Mondjuk repedt volt a csákány nyele. Aztán 20 csapás után kettétört... :) Én törtem már el csákány nyelet és ásó nyelet is. Na nem azért mert olyan intenzíven dolgoztam velük, hanem mert eleve szar volt a nyél... :)
© Cefet2022. 06. 29.. 22:27||#4
Majd mindjárt indul a nyígás, hogy ez a cikk is rontja az üzletüket...
© Ender Wiggin2022. 06. 29.. 22:00||#3
100 éve is árulták a bányászok a munkaeszközüket... a csákányt. kicsit kopott volt, de a "vájár 2.0" frissítéssel még használható volt egy modellciklussal később is. a kisebb verziókat trockij is lájkolta!
Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2022.06.29. 20:02:03
© Relixo2022. 06. 29.. 01:09||#2
Aki bányász véglénytől veszi használtan meg is érdemli...na meg nem is csoda,hogy hibást adnak el miután 24 órába mentek ezek a kártyák és kb. úgy bánnak ezek a nyomoroncok a gpu-kal mint a darab téglákkal, neten nem egy kép/video van róla.(hajigálják,stócolják egymásra stb) Most persze szabadulnának az árutól,hogy a kriptohányásuk bedől. :)
Eleve az elmúlt évek után az a hülye aki tovább gazdagítja őket azzal,hogy most tőlük vásárol!

Remélem rájuk rohad jó sok kártya és még nagyobb csődöt könyvelnek el majd a kriptokretének. :P
Utoljára szerkesztette: Relixo, 2022.06.28. 23:14:09
© wraithLord2022. 06. 28.. 20:26||#1
Még a német Amazonon is lehet rendelni 370ezerért új RTX 3080-at. A tök próbálna be egy ex-bányász 3080-at 200-ért vagy MSRP áron 270ezerért. Ilyen összegeknél inkább fizetek 100ezerrel többet, mint szórakozok azzal, hogy hátha nem lesz hibás a használt kártya, mikor tudom, hogy reggeltől estig farmokon farmoltak vele, és valószínűleg egymást fűtötték a kártyák. Persze a magyar árakhoz képest (500ezer körül van) jól néz ki az az 500-700 dolláros ár.