SG.hu·

A Reddit elkezdte árulni a fórumának tartalmát

A Reddit elkezdte árulni a fórumának tartalmát
A Reddit olyan szerződést kötött, amely lehetővé teszi egy mesterséges intelligenciával foglalkozó cég számára, hogy modelljeit a közösségi médiaplatform tartalmain képezze.

A márciusi tőzsdei bevezetést tervező cég azt mondta a leendő befektetőknek, hogy az év elején írta alá az éves szinten 60 millió dollárt érő szerződést. Az MI-üzlet részletei változhatnak, ahogy folytatódnak a tárgyalások a Reddit parkettra lépéséről. A tartalomlicenc-üzlet egy olyan időszakban jön létre, amikor az MI iránti érdeklődés minden idők legmagasabb szintjén van. A megállapodás - amelyet egy "meg nem nevezett nagy MI-vállalattal" írtak alá - mintául szolgálhat a jövőbeni hasonló jellegű szerződésekhez - jelentette a Bloomberg.

A közelmúltig a legtöbb mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat engedélykérés nélkül képezte az adatait a webes tartalmakon. Ez azonban jogilag megkérdőjelezhetőnek bizonyult, ami arra késztette a cégeket, hogy megpróbáljanak szilárdabb alapokon nyugvó adatokhoz jutni. Nem ismert, hogy a Reddit melyik céggel kötött üzletet, de ez jóval több, mint az OpenAI által a hírek szerint a hírkiadóknak az adataikért évente 5 millió dolláros ajánlat. Az Apple is többéves megállapodásokat akar kötni a nagy hírszolgáltató cégekkel, amelyek "legalább 50 millió dollárt" érhetnek.

A hír előzménye egy októberi sztori, miszerint a Reddit azzal fenyegetőzött, hogy kitiltja a Google és a Bing kereső robotjait, ha nem tud képzési adatmegállapodást kötni a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégekkel. Ez akár igaz ez, akár nem, a Reddit már korábban is megmutatta, hogy hajlandó keményen játszani. Tavaly sikeresen kivédte története legnagyobb tiltakozását, miután a harmadik felek API-hozzáférésének árazását érintő változtatások miatt a legnépszerűbb Reddit-fórumok moderátorai lezárták a topikjaikat.

A Reddit tőzsdei bevezetése már több mint három éve készül, és a Pinterest 2019-es debütálása óta az első bevezetés lenne egy nagy közösségi médiavállalat számára. A San Franciscó-i székhelyű vállalatot egy 2021-es finanszírozási körben mintegy 10 milliárd dollárra értékelték. A Reddit éves szinten 20 százalékkal növelte bevételét 2023 végére, de még így is 200 millió dollárral maradt el a két évvel korábban kitűzött 1 milliárd dolláros céltól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© monk002024. 02. 21.. 05:42||#5
Még ebben is a politikát látjátok. Ti tényleg nem vagytok normálisak. Idióta fasiszták
© Kissssss02024. 02. 20.. 19:14||#4
lol reddit XD

meg az r/hu legnagyobb szélső balos pöcegödör amit találni lehet ott.
© kvp2024. 02. 20.. 14:46||#3
Helyesen igy hanzana:
- a reddit mint ceg maga egy kemenyvonalas kapitalista ceg, ami a haszon noveleset tekinti celnak
- a reddit-et hasznalo amerikai emberek jelentos resze baloldali globalista szemleletu, ami erthetetlen okokbol nagyon jol passzol a kapitalista cegek vilagkepebe es ez a helyi tobbseg kiszoritotta a platformrol az eltero gondolkodasu embereket
- azert tartjak a reddit-et baloldalinak, mert tamogatta ezen baloldali csoport kiszorito tevekenyseget, pedig valojban a ceg csak egy profitorientalt kapitalista ceg, aminek anyagi haszna van a lakossag koreben a baloldali globalista nezetek terjedesebol, de csak addig amig ez a profitjat nem veszelyezteti

Osszefoglalva: Nagyjabol az tortent amire szamitani lehetett. A cegek csak akkor vedik meg az adatainkat, ha ok maguk akarjak azokat eladni, tehat a sajat adat vagyonukat vedik csak meg.

Egyebkent ez egy globalis kapitalista rendszerben teljesen termeszetes, a civil lakossag is csak akkor reszesul vedelemben ha az adott lakosra eppen szuksege van egy cegnek es hajlando ezt a vedelmet finanszirozni. Ha olcsobb az embert lecserelni egy ujra, akkor akar meg is olthetik, senki nem fog segiteni neki. Az onvedelem jogat pedig azert szeretne minden allam elvenni, mert azzal a sajat eroszak es ezzel hatalmi monopoliumat erositi meg. A baloldali globalista nezeteket vallok pedig ezt nemcsak elfogadjak, de aktivan tamogatjak is, ha kell meg a sajat eletuket feladozva is. Ezert hasznosak a global kapitalista cegek szamara.
© Szefmester2024. 02. 20.. 11:44||#2
Szépen megfogalmazott értelmes hozzászólás..

Oka?
© Frekvency2024. 02. 19.. 20:19||#1
ócska belterjes balos szutykok