SG.hu·

Négy processzormag a DirectX 10 kompatibilis Xbox 2-ben?

Habár a Microsoft második generációs Xbox játékkonzoljának megjelenésére még sokat kell várnunk, mostanság egyre több információ és pletyka lát napvilágot az Xbox 2 technológiai megoldásaival kapcsolatban.

Különböző források tudni vélik, hogy a világ legnagyobb szoftverfejlesztőjeként nyilvántartott vállalat az Xbox 2-t elődjéhez hasonlóan személyi számítógépes alapokra kívánja felépíteni, ám ezúttal egy az eredeti Xbox-nál jóval költséghatékonyabb és egyben ütőképesebb termékkel szándékozik előrukkolni.

Immár biztosra vehető, hogy a redmondi székhelyű vállalat az Xbox 2 esetében a hagyományos PC-s megoldásokon kívül nagymértékben az IBM szerver technológiáira kíván támaszkodni. A második generációs Xbox-ban konkrétan az IBM egy újfajta 64 bites Power processzora fog szolgálatot teljesíteni. Ennek a legfejlettebb 0,065 mikronos gyártási technológiával készítendő mikrochipnek nemrégiben fejezték be a tervezési munkálatait, jelenleg pedig az IBM és a Microsoft munkatársai közösen ellenőrzik ezen terveket.

Mint ismeretes, az IBM-nek komoly tapasztalata van a többmagos, egyszerre több végrehajtási szál kezelésére képes processzorok fejlesztésével és gyártásával kapcsolatban. A Microsoft a lehető legnagyobb számítási teljesítmény elérése érdekében egy olyan, Power 976 architektúrájú mikroprocesszort szeretne beépíteni az Xbox 2-be, mely egyetlen tokozáson belül két magot tartalmaz és egy időben több végrehajtási szálat is képes kezelni. Ami a leginkább meglepő dologban, hogy a Microsoft állítólag nem is egy, hanem rögtön két ilyen processzort szeretne beletenni az Xbox 2-be, mely ily módon nem kevesebb mint négy darab maggal lenne felvértezve.

Az Xbox 2 grafikus alrendszerét a kanadai székhelyű ATI Technologies fejleszti. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, az Xbox 2 grafikus processzora az ATI Technologies féle R500-as architektúrára fog épülni, mely elsősorban DirectX 10 kompatibilitásáról, fejlett FSAA technológiájáról, valamint HDTV támogatásáról ismerszik majd meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wendol2004. 02. 05.. 14:34||#30
Hali
A nforce, GameCube reszen azert eleg sok masolt GameCube jatek van. http://www.nforce.nl/index.php?do=listsection§ion=20
Gondolom, ha olyan draga lenne, vagy olyan nehez lenne elkesziteni akkor nem jelene meg ennyi. :))
Udv Wendol
© Cat2004. 02. 05.. 12:04||#29
a processzor és a processzormag nem ugyanaz
egy pentium 4 HT is kétprocesszorosnak számit az operációs rendszer számára
© [HUN]PAStheLoD2004. 02. 05.. 11:45||#28
egy konzolt se vettem még inkább a PC..
© mir2004. 02. 05.. 02:03||#22
"ha meg annyira ki akarod irni akkor a panasonic is kiadta a sajat gc valtozatat amibe dvd-re is ranyomathatod a jatekot."
az a változat $1000 feletti áron kapható.
szerinted aki 250 000 Ft környékén vesz konzolt, az másolja a játékot?
© mir2004. 02. 05.. 02:02||#21
"attol meg hogy tudatlan vagy a dolgok nem valtoznak, ethernet-en kell rakotni a pc-re, gc-n a loader progit elinditani es a letoltott gc jatekokkal jathatsz szo nelkul, a legtobb mar kijott warezban, es rendesen mukodik."
errõl nem tudtam, és ne faszozzál le, énse faszoztalak le téged.
© mir2004. 02. 04.. 23:44||#18
"Hol van GC-n warez ?"
GCn nincs, mert vagy veszel 1000+ USDért írót, majd hozzá való lemezeket 15 USDért darabját, vagy a megfelflõ licencdíjak megfizetése ellenében a nntendó nagyon szívesen kiírja neked a játékot, amit fejlesztesz. nincs warez
© mir2004. 02. 04.. 23:42||#17
"A kerdes, az hogy a jatekok hogy hasznaljak ki a tobbprocit, mert szerintem pont a jatekok azok, amiknel a parhuzamosithato feladatokat mar a graf kartya csinalja(T&L), tehat igazabol nem nagyon marradt olyan feledat, ami jol parhuzamosithato, max 10-20 %-ot ad hozza egy masodik proci az osszteljesitmenyhez, jol latszik ez a HT-s p4 eseteben, jatekoknal nem sokat szamit, meg ki az az orult a multithreades jatekot ir, max az AI programozasanal latom ertelmet, de a strategiai jatekeok nem konzoljatekok."
az, hogy mit használnak ki, az csak a fejleszésen múlik.
bármit meg lehet írni 1 vagy 2 vagy többprocesszoros optimalizációval, csak ezek nyilván a fejlesztés költségét növelik jelentõs mértékben. az általában 1processzoros PCken természetesen nem találkozunk több-processzorra optimalizált játékkal, de egy többprocesszoros konzolra nyilván mindent többprocesszoros optimalizációval fejlesztenek.
© valaé valaé ná2004. 02. 04.. 22:02||#15
Hol van GC-n warez ?
© 3P2004. 02. 04.. 21:00||#13
Lehet, hogy maradi vagyok, de en maradok a a jo oreg PC-nel.
A technikai szinvonala nem hiszem, hogy jelentosen el fog maradni egy ilyen masinatol, de multifunkcionalitasa, (legyen akarmilyen javulas is a konzolokban) sokkal jobb lesz egy PC-nek. Nem mondom, hogy nem jelenik meg jo jatek konzolra, hiszen valoban sok-sok jatek jon ki ra, de PC-re is jon ki szamos jo jatek, tobb, mint amire valaha is idom lenne, igy meg nem is igazan erdekel, hogy esetleg Box-ra PS-re 3x annyi jon-e ki... :)
© SoDI---2004. 02. 04.. 20:59||#12
Nem fejleszteni többé a PC-t?
X-Boxra váltani?
MINEK?
A PC folyamatosan fog fejlõdni, az X-Box meg stagnálni fog. 5 évvel a debütálás után pedig csak röhögni fogunk a specifikációin.