SG.hu·

Már az SMS-eket is cenzúrázzák Kínában

Az AFP hírügynökség jelentése szerint Kína kommunista vezetése az internet után a mobiltelefonokon továbbított szöveges üzenetekre is kiterjeszti cenzúráját.

A kínai hatóságok ezentúl speciális figyelőrendszerrel szűrik a nem kívánt szavakat és kifejezéseket tartalmazó SMS-eket. A hivatalos közlemény szerint a lépés a pornográf és egyéb, erkölcsileg káros tartalmak ellen irányul, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy a cenzúra szigorításával a kínai kormány a hazai ellenzéket szeretné sakkban tartani.

Az elsődleges cél - mint mindig - a "reakciós politikai nézetek" és a "téves híresztelések" kiszűrése. A szűrő rendszer a Venus Info Tech megoldásán alapul, amely bizonyos kulcsszavak és logikai feltételek segítségével észleli a nem kívánt üzeneteket és figyelmeztetést küld a hatóságoknak. A rendszer az üzenetet és az üzenet küldőjének adatait 60 napra képes eltárolni. A kínai szakembereknek ugyanakkor nem lesz könnyű dolga, ugyanis az országban tavaly 220 milliárd szöveges üzenetet küldtek el a mobiltelefonok tulajdonosai, ami a világ SMS forgalmának csaknem felét teszi ki.

A lépést azonnal elítélte a Riporterek Határok Nélkül szervezet, mondván, hogy a kínai kormányzat az új technológiát az információáramlás még szigorúbb ellenőrzésére használja fel. "Az elmúlt hónapokban több esetben is korlátozták a szabad internet-használatot. Véleményünk szerint a nemzetközi közösségnek kellene fellépnie a kínai kormány lépései ellen" - jelentette ki a szervezet szóvivője. Adataik szerint jelenleg mintegy 2800 SMS-szűrő központ van az ázsiai országban.

2003 májusában ezek a központok akadályozták meg, hogy elterjedjen a SARS járvány kitörésének híre, a hatóságok akkor 12 főt vettek őrizetbe "téves híresztelések" miatt. Júniusban pedig felszólították az internet szolgáltatókat, az internetes honlapokat és a világhálóval kapcsolatban álló szervezeteket, hogy írják alá a Kínai Internet Szövetség által kidolgozott szabályzatot, ami megakadályozza "a nemzetbiztonságot és a társadalmi stabilitást" fenyegető nézetek terjesztését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DozR2004. 07. 08.. 11:14||#18
Saját internetprotokoll, saját oprendszer, cenzúrázott média, cenzúrázott sms.... mi jöhet még? Lehet, hogy kína fogja kifejleszteni a gondolatolvasó készüléket is?
Ezek betegek.
© tajfun2004. 07. 07.. 16:50||#17
Na de nem mind1 hogy csak figyel, vagy meg is torol.
© tajfun2004. 07. 07.. 16:47||#16
"Véleményünk szerint a nemzetközi közösségnek kellene fellépnie a kínai kormány lépései ellen"
Ja, csak hogy? Ezekkel meg az amcsik se mernek kikezdeni.
© Tetsuo2004. 07. 07.. 03:22||#15
A SIGINT elektronikus megfigyelõrendszer, aminek részei a Comint, Telint, Elint, Radint az általános kommunikációs csatornákon kulcsszavakat figyelnek, elemzenek és adott esetben rögzítenek..ez is tény.
Nem tudom pontosan h ez a rendszer a CIA (Központi hírszerzõ ügynökség része-e v a DIA (Amerikai katonai elhárítás) része..de utána lehet nézni.
© Tetsuo2004. 07. 07.. 03:14||#14
Magyarországon az SMSeket 3 évig archíválja mindegyik szolgáltató..ez tény.
USÁban az Echelon a SIGINTtõl függetlenül rögzít minden általános kommunikációs csatornán áramló információt, jelet..ez feltételezés.
© DBM2004. 07. 06.. 17:23||#13
Jó érzés tölt el, hogy milyen sz*r világban fogunk mi élni.
© SwITcHMaN2004. 07. 06.. 13:41||#12
Mikor a wtct összedöntötték akor az amerikaiak is mondtak hogy pasztaztak az smseket bizonyos kulcsszavak utan kutatva, szoval itt is figyel az a tesó...
© Punkerwork2004. 07. 06.. 12:09||#11
most még valahogy visszatartják õket, de mi lesz itt ha megindulnak 1 milliárdan?
© Mat2004. 07. 06.. 10:54||#10
Kína SUX!
© Joxy2004. 07. 06.. 09:57||#9
Már nem csodálkozom, hogy mindenki, aki tudd lelép onnan