SG.hu·

Beszédfelismerő technológia a Samsungtól

Dél-Korea piacvezető elektronikai vállalata, a Samsung kifejlesztette mobilokban használatos, élőbeszédet írott szöveggé alakító technológiáját, mely jelenleg két mobiltelefonban lelhető fel.

A sajtóközlemény szerint a felhasználó beszél a telefonba, ami azt közvetlenül szöveggé alakítja, ami nagyban megkönnyítheti az SMS írást. "Ez az új technológia jelentősen megváltoztatja az emberek kapcsolatát vezetéknélküli telefonjaikkal" - mondta Peter Skarzynski, a Samsung Electronics elnökhelyettese. "Ez az első alkalom, hogy a vásárlók üzeneteiket feldiktálhatják telefonjaikba, és szövegként továbbküldhetik, nagyban leegyszerűsítve a legtöbb SMS megírását."

Egy hasonló technológia segítségével, egyszerűen a telefonba bemondva előre beprogramozott üzeneteket is elküldhetünk. Itt sablonokhoz rendelünk hozzá hangot, például a "hívj vissza később", vagy "késni fogok" kategóriájú üzenetek pillanatok alatt elkészíthetőek és továbbíthatóak a címztettnek.

A Samsung - talán innovatív megoldásainak is köszönhetően -, de átvette a világ mobilgyártóinak rangsorában a második helyet, amit eddig a Motorola birtokolt. Természetesen a legnagyobb szereplő, a Nokia trónfosztása még odébb van, de a második és harmadik helyezett együtt már majdem eléri az ehhez szükséges szintet. A Samsung a piac majd 14, a Motorola kicsit több, mint 13 százalékát birtokolja, a Nokia pedig 31%-ot harap ki a képzeletbeli tortából.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2005. 01. 14.. 02:11||#9
#7 thx!

#8 ott volt hogy /más.
© kukacos2005. 01. 13.. 11:02||#8
A gépi felolvasás összehasonlíthatatlanul könnyebb probléma, mint a felismerés, nem összekeverendõ. Felolvasó programok (olyanok, amilyenek) még a ZX Spectrumomra is voltak, ma már valódi, emberit megközelítõ intonációra képes szoftverek vannak, magyarul is.

Én úgy tudom, jó - emberi szintet elérõ - beszédfelismerõ program mai napig nem létezik semmilyen nyelven. A legnagyobb gond, hogy a számítógépnek nincs semmilyen tudása a kontextusról, tehát ha a beszélgetés mondjuk az ebédrõl szól, akkor nem fogja kitalálni, hogy a nehezen érthetõ ...ábas szót inkább "lábas"-nak és nem mondjuk "hátas"-nak kell értenie. Egy ember a beszédértés során folyamatosan használja az ilyen jellegû tudását. A másik nagyon nagy gond, hogy a kimondott hangok gyakran nagyon távol állnak attól, amit a szó könyvtári alakjából várnánk, ráadásul ez is változik a szövegkörnyezettõl függõen.

Persze vannak szép eredmények, de a ma létezõ legjobb megoldások is olyan erõmûvet igényelnek tárhelyben és számítási kapacitásban, amely aligha fér bele egy mobilba (sokszor a mai asztali gépek sem elegendõk). Kíváncsi lennék, mit is tud valójában ez a megoldás, marketingduma nélkül...
© Cat2005. 01. 13.. 01:42||#7
1. csak fizetõsrõl tudok
ebben a hirben az a nagy szám, hogy már mobilra is készült ilyen

2. Vakoknak már nagyon profi felolvasoprogramok készültek, állami támogatással
pl. http://www.vakalap.hu/Letoltesek.html
© Tetsuo2005. 01. 13.. 01:34||#6
Tudsz vmi címet?
/más: a Windowsban van vmi beszédfelolvasó, de az nagyon gyatra progi (mintha demo lenne) annak mi az értelme? Illetve van-e olyan progi ami felolvassa nekem a txt-t?
© echo2005. 01. 12.. 20:45||#5
ha meglehet csinálni, csodálom hogy még nincs magyarul. szerintem elég eladható lenne. talán én is fizetnék érte. pedig ez nem kis szó 😊
© Cat2005. 01. 12.. 19:26||#4
angol van csak
© mechorg2005. 01. 12.. 18:38||#3
Géphez tudtok ilyen programot?
© aDannyBoy2005. 01. 12.. 16:13||#2
Végülis ha ráveszed a tanárt, hogy dumáljon neked az officban, akkor megoldható, bár az is csak angolul, kínaium és japánul. 😊

Elõnyben nyelvszakosok.
© echo2005. 01. 12.. 15:34||#1
De gondolom ilyen még magyarul nincsen... Elég jó lenne felvenni egy elõadást, és aztán text file-ban megkapni 😊