SG.hu·
Hallgatózó légzsák a Siemenstől
A Siemens automobiltechnikai ágazata, a Siemens VDO olyan szenzort fejlesztett ki, amellyel meg lehet figyelni a karosszéria rezgéseit.
A gyártó szerint ez által egy baleset során néhány milliszekundum alatt felismerhető a baleset súlyossági foka. A légzsák vezérlő egysége ennek megfelelően fogja a biztonsági övet megfeszíteni és a szükséges légzsákokat kioldani, hogy az utasokat a lehető legjobban védje a sérülésektől.
Ezeknek a védelmi rendszereknek a hatékonysága attól függ, hogy milyen hamar észlelik a baleset vagy ütközés bekövetkeztét. Eddig gyorsulás(lassulás)- és nyomásérzékelőket használtak milliószámra. A mostani új eljárás a CISS (Crash Impact Sound Sensor) alkalmazásával a vállalat szerint a balesetet még gyorsabban és pontosabban lehet érzékelni, mégpedig azon az alapon, hogy a jármű alakváltozása az ütközés irányától és erejétől függő testhang-hullámokat kelt, amelyek a szenzor közvetítésével felhasználhatók a védelmi rendszerek működtetésére.
A VDO tervei szerint a CISS-t a beleépítik a légzsák vezérlőjébe, hogy így az információátvitel még gyorsabb lehessen. A további fejlesztések a "halló" autó után a "látó" autóra irányulnak, amelyek a baleset megelőzését tennék lehetővé.